Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2020. június 25.

A botránynak vége, a trauma örökre megmaradhat

A belgrádi Borisav és Biljana Savić azért jelentkezett a helyi szociális központnál, hogy örökbe szeretnének fogadni egy gyermeket. A nevük onnan lehet ismerős, hogy a cikk megírása előtt tíz nappal bombaként robbant a választási kampány kellős közepébe a hír, hogy elvették tőlük a már hét hónapja a családban nevelkedő hároméves kislányt – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

A történelem kereke

Minden idők legfurcsább választását minden idők legmeggyőzőbb fölényével nyerte az arra esélyesnek tartott párt. Akit ez meglepett, az vagy a saját álomvilágában élt, vagy valamilyen (virtuális) buborékban – mindenesetre nem ebben a valóságban – Kókai Péter vezércikke

Mennyire „történelmi” a VMSZ választási sikere?

A Vajdasági Magyar Szövetségnek még soha nem volt annyi köztársasági mandátuma, mint amennyi várhatólag lesz neki az új összetételű parlamentben. Az eddigi 4 képviselői helyét minimum meg fogja duplázni. Utoljára a még egységes Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének sikerült 9 mandátumot szereznie az 1992-es választáson, azóta se soha egyetlen magyar előjelű lista sem közelítette meg ezt a számot – Pressburger Csaba elemzése

Kerékpárturizmussal a környezetvédelemért

A ludasi Furioso Élményparkban mutatták be azt az új rekreációs-idegenforgalmi terméket, amely a környezetvédelem és a kerékpárturizmus ötvözésével jött létre az Európai Unió által támogatott EcoVeloTour elnevezésű projektum keretében. Ez egy hét országból tizenegy partner részvételével megvalósuló projektum, amelyet a Duna–Interreg program támogat – Tóth Imre riportja

Szülőföld/Vajdaság

Hányszor gondoljuk „Bezzeg az én időmben…” amikor valami olyat tapasztalunk a fiatalabb korosztály cselekedeteiben, magtartásában, öltözködésében, ami a „mi” időnkben, régebben másként volt. Hányszor gondolják a fiatalok, esetleg mondják is ki, hogy az idősebbek felett eljárt az idő, amikor a valamit kidobás helyett meg akarnak javítani – Vígi Zsoldos Zsaklina cikke

Zajtalan tevékenység egy lármás világban

Ez alkalommal olyan élményről szeretnék beszámolni, amelynek színhelye szűkebb pátriánk, hiszen ha elvétve is, de itt is találkozhat az ember szeretetben fogant, szellemi értékeket felszínre hozó, értékmegőrző és értékteremtő, hiterősítő jelenségekkel. Ilyen volt a június 19-én megnyitott Senser (1716–1758) kiállítás a Szabadka Városi Múzeumban – Káich Katalin írása

Akik elmentek

Mondják, a halál nem válogat, meg vigasztalni próbálják az ittmaradottakat, hogy „élhetett volna még”, vagy „rettenetesen fiatal volt, kár érte”. Banális, bugyuta frázisok, de más nem jut eszünkbe, amikor egy-egy halálhírről értesülünk. Vonatkozik ez az ismert emberekre is, művészekre, sportolókra, akiket egy-egy közösség, vagy az egész világ ismer és tisztel – Németh János írása a sportrovatban

Közeleg a tél

Ez is megvolt. A szokatlanul rövid és nem is túlzottan eseménydús választási kampányt követően vasárnap megvolt a szavazás is; Szerbia népe megválasztotta a köztársasági és tartományi képviselőit, illetve voksolt arra is, hogy az egyes településeket ki irányítsa a következő négy évben.

A huszonöt legjobb és a huszonöt legmegbízhatatlanabb

Melyik a legjobb autó? Hát, az új autó! – vágják rá legtöbben a feltett kérdésre a választ, azonban sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy egy gépjármű első tulajdonosai legyenek. Nekik igyekszik segíteni a német Dekra, amely a műszaki vizsga során feljegyzett hibákat és elvégzendő javításokat vette figyelembe, s ez alapján elkészített egy ranglistát.

Makó és Mórahalom a testet és a lelket is felüdíti! – A két település idegenforgalmi illetékeseivel Tóth Imre beszélgetett

Hosszú távú időjárás-előrejelzés a 2020. július–szeptember időszakra

JEGYZET: Az ajándékot is elveszik – Both Mihály írása

OKTATÁS: Hátra vagy előre? – Beretka Ferenc jegyzete

HINTASZÉK: A nyugdíjasok nem adják fel – Takács Magda írása

VENDÉGSÉGBEN: Adán, Völgyparton, Muzslyán, Óbecsén, Szenttamáson, Zentán, Bajmokon és Topolyán

KÖZÉLET: Mi a különbség a történelmi siker és a pürrhoszi győzelem között? – Balla Lajos írása

JEGYZET: Kézfogás – Nagy Nándor jegyzete

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Egy átbukdácsolt világban – Szabó Palócz Attila írása

A HÓNAP KÖNYVE – Barlog Károly: Ön itt áll

ASZTALIZENE: Csend és kampány – Radics Viktória tárcája

IRODALOM – Vörös István versei

KÉPHISTÓRIÁK: Sajátságos zenei párbeszédek

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

HOROGRA AKADVA: Kakaspörkölt – Huzsvár József cikke

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Miért nem árt a koronavírus a méhészeknek?

NEM A GÓLYA HOZZA: A nevelési célzattal történő fizikai fenyítés is gyermekbántalmazás

AZ ORVOS VÁLASZOL: WHO: Tudományos áttörés a koronavírus-kutatásban

ÖTLETSAROK: A papírlámpák második élete

KERT: Kincsekre vadászva

KONYHA: Sült, főtt sárgabarack

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Mina Delić fotója látható