Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2020. május 7.

Hogyan tovább, turizmus?

A koronavírus-járvány okozta gazdasági károk összegzése majd csak a jövőben fog megtörténni, de az már most bizonyos, hogy a pandémia az idegenforgalmi iparágra óriási csapást jelent. Ennek a cégekre gyakorolt hatásáról Németh Andrással, a zentai Domus utazási iroda igazgatójával, és Zoran Jurićtyal, a bajmoki Jet-Express szállítmányozási cég igazgatójával beszélgettünk – Tóth Imre riportja

Új szociális csoport alakult ki a koronavírus-járvány következtében

Május 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom világnapját. A koronavírus-járvány miatt azonban idén ez a nap is munkával telik, nem pedig ünnepléssel, hiszen egyre többen szorulnak a karitatív szervezetek segítségére hazánkban is. Azok, akik eddig is nehéz helyzetben voltak, most még kiszolgáltatottabbak lettek – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

Sajnos, így alakult…

Fontos-e maszkot és gumikesztyűt viselni? Lesznek-e káros következményei az ötödik vezeték nélküli (mobil)hálózatnak, ismertebb nevén 5G-nek, vagy csak alaptalan pánikkeltésről van szó? Mennyire veszélyes a koronavírus a makkegészségesekre? – Tőke János vezércikke

„…az egyháznak nem adható vissza...”

Az egyházi vagyonok visszaszármaztatásáról szóló törvényt még 2006-ban meghozták, négy évvel később pedig ügyvédként nyugdíjba mentem. Az egyházak által rám bízott feladatnak, illetve egyes egyházközségek felhatalmazásának lényegében eleget tettem, az elvett mezőgazdasági földjeiket rendre birtokukba adattam, és a földhivatalban a tulajdonjogot a nevükre írattam – Sípos Tibor írása

A feltételek adottak, már „csak” a gyerekek hiányoznak

A Csóka Asztaliteniszklub négyszer nyerte meg az országos csapatbajnokságot Jugoszláviában, kétszer játszottak elődöntőt a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Most viszont egy olyan helyzettel szembesült a klub, hogy miután megteremtődtek az ideális feltételek, nincs elég gyerek, akikből ki lehetne választani a tehetségeseket – Milorad Mitrović riportja

Beetetés

A kormány nyílván abból a szólásmondásból indult ki, hogy „a kutya ugat, a karaván halad”, vagy pedig „minden csoda három napig tart”. Végül kemény ötszázalékos „emeléssel” befogták a legnagyobb szavazóbázis száját, sőt hallgatólagosan azt is elvárták, hogy a balga nép ismét rájuk szavazzon. Mi több, hálás is legyen nekik! Miért lényeges mindez? – Both Mihály cikke

Az ügyfél nem fontos…

A koronavírus okozta fejetlenség közepette egyik olvasónknak a kocsiját és a pótkocsiját is regisztrálnia kellett. Ahogy a levelében írta, az egész folyamat lebonyolítása egy hónappal ezelőtt igen homályos volt, (talán) még a rendszer felelőseinek is, azonban aztán a belügyminisztérium pontos leírást adott, amit a Családi Kör is megjelentetett.

OKTATÁS: Célegyenesben az idei tanév – Beretka Ferenc cikke

HINTASZÉK: Tovább növekszik az államadósság és a költségvetési hiány – Takács Magda írása a nyugdíjasokat érintő kérdésekről

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Amikor a színházi súgót még az étteremben is hallani lehetett – Szabó Palócz Attila írása

VENDÉGSÉGBEN: Muzslyán COVID–19

CAMERA: Miből katedrálist… – Bence Erika írása

KARANTÉNNAPLÓ: Távol a forgalomtól – Nagy Valentina írása

KÖZÉLET: Már ma elkezdődött a holnap – Balla Lajos cikke

JEGYZET: Rendőrmesék – Nagy Nándor jegyzete

GONDOSKODÁS: A szociális védelem láthatatlan hősei

KÖZÉLET: Szent György megölé a vírust

IRODALOM – Kalász István: A híd

KÉPHISTÓRIÁK: Mindennapi horrorunkat add meg nekünk ma…

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

HOROGRA AKADVA: Istencsapások (1.) – Huzsvár József cikke

SPORT: Zizou nem anyázott – Németh János írása

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Zamatos turbolya – a francia konyha kedvelt fűszere

NEM A GÓLYA HOZZA: Kevesebb a koraszülés a tisztább levegő miatt

AZ ORVOS VÁLASZOL: A kijárási korlátozások idején nehéz megőrizni az időérzékelésünket KERT: A hasznos és az ártalmas rovarokról

ÖTLETSAROK: Őrizzük meg a májust a lakásunkban

KONYHA: Érik az eper

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Mina Delić fotója látható.