Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2020. október 22.

Az „intenzív anyaság” és a pandémia

Bár a koronavírus-járvány mindenkire negatív hatással van, egyre jobban tapasztalható, hogy a nőket összességében lényegesen hátrányosabban érintik a járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések, mint a férfiakat. A munkahelyüket elvesztettek közt is jóval több a nő, a gyermekekről, de a 65 évnél idősebb családtagokról való gondoskodás is jórészt a nők nyakába zúdult. Vígi Zsoldos Zsaklina beszélgetett Lendák-Kabók Karolina, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szociális Munka Tanulmányi Programjának egyetemi docensével.

Godot-ra várva

A parlamenti választásokat Szerbiában idén április 26-ára tervezték, de időközben kitört a járvány, és minden leállt. Van, ami több időre, és van, ami kevesebbre. A választásokat is elhalasztották. Aleksandar Vučić március 16-án – aznap, amikor 55 új koronavírusos beteget azonosítottak – bejelentette, a járványra való tekintettel a parlamenti, a tartományi, valamint az önkormányzati választásokat június 21-én tartják meg. És meg is tartották – Vígi Zsoldos Zsaklina vezércikke.

Iskolai nyiki-csuki

A múlt hét legelején bombaként robbant a hír, hogy a járványveszély fokozódása miatt esetleg Szerbiában is bezárják az iskolákat és az egyetemeket. Hasonló intézkedések Európa megannyi országában várhatók, néhol már érvényben is vannak. Az információ releváns helyről, a köztársasági válságtörzs köreiből származik – Beretka Ferenc jegyzete.

Szégyentelenül

Voltak itt már közszemlére bocsátott templomkerti betonjárdák vagy polcok a könyvtárban. Négyszer, szakaszonként átadott elkerülőút. Homlokzatátadás anélkül, hogy a Szabadkai Népszínház azóta is elkészült volna. Sportcsarnokokba kétszer is beterelt gazdák biodíszletnek. Riportokban mutogatott magányos tanyasi idős emberek. Titokban kampányhellyé avanzsált tudományos konferenciák vagy épp lovasnap. Meg olyan általános nyomásgyak… vagyis tulajdonképpen zsarolás, hogy illik valamit visszaadni azért a sok jóért, amit kaptunk – s mit ad Isten, épp a választási kampányok idején szoktak ezek elhangzani – Vataščin Péter jegyzete.

Amit a nyugdíjról tudni érdemes

Az öregségi nyugdíj összegét a tényleges szolgálati idő és a fizetések alapján határozzák meg, amelyek után a nyugdíj- és rokkantsági biztosítás járulékát kifizették. A számítás a biztosítottak teljes fizetésének összehasonlításával történik, általában 1970. január 1- jétől a Szerb Köztársaság minden naptári év átlagos éves fizetésével, és így kiszámítják az éves személyi együtthatót – Takács Magda összefoglalója.

Katona Mirko Alexis csodálatos története

Regényt is lehetne írni az 1994-ben született Katona Mirko Alexis történetéből. A fiatalember az Észak-Argentínában élte az átlagos életét, s ahogy a többi korabeli fiatal, különösebben nem foglalkozott a származásával. A húszas éveinek elején járó Mirko Alexis azonban Magyarországra jött tanulni, és felkutatta a gyökereit, a családját, amelyre végül Felsőhegyen talált rá – Farkas Mónika beszélgetett a fiatal férfivel.

A Tomos nemcsak motormárka, életstílus is!

Huszonharmadik alkalommal rendezte meg a közelmúltban a veterán járművek találkozóját az Old Timer Subotica egyesület. A szemlén, mely igen sok embert vonzott Palicsra, nemcsak régi személyautókat, hanem Tomos motorkerékpárokat is láthatott a közönség. A motorkiállítás megszervezése Kenyeres Károly gyűjtő-restaurátor nevéhez fűződik – Tóth Imre riportja

Pató Pál úr, a miniszter

Egy héttel ezelőtt (vagyis a jegyzet írásakor) még nem lehetett tudni, hogy melyik miniszter marad a helyén, és melyiknek a talpára köt útilaput a kormányalakító. Az azonban bizonyos, hogy egyes „bőrszékszaggatók” mélyen az elvárások alatt teljesítettek, de ennek ellenére is sikerült megőrizniük a pozíciójukat. Többek között a munkaügyi miniszter is – Both Mihály jegyzete.

Mosolyok a Tisza mentén

„Nem szabad elfelejteni, hogy egy olyan döntés, amire a leszármazottaink majd büszkék lesznek, nagyon sok áldozatot igényel, és nem jár mindig sikerrel. Megérte-e Tőke Istvánnak szembemennie egy teljes rezsimmel, egy teljes városvezetéssel, csak azért, mert eldöntötte, a zentai Dózsa iskola a magyaroké kell, hogy legyen? – Emléksorok Szabó Palócz Attila tollából az ötven éve elhunyt Fekete István tiszteletére

KÖZÉLET: Lélektükör (helyett) – Balla Lajos jegyzete

TÖRTÉNELMI MOZAIK: Szeszélyes járványok a történelemben – Wilhelm József írása

JEGYZET: Nevetni kell, ennyi az egész… – Nagy Nándor jegyzete

A LÉLEK EREJÉVEL: Tarka katolikus világunk – Dr. Harmath Károly atya írása

BETEGSÉGEM TÖRTÉNETE: Eleredt az orrom vére, tizenegy hónapra kórházba kerültem – Juhász Denisz naplója

HELYTÖRTÉNET: Amíg Zomborban németek élnek…

KÖNYVAJÁNLÓ: Živojin Petrović: Viszontlátásra! – Grajlah Emma fordításában

Vendégségben Adán, Újvidéken, Ludason

IRODALOM – Petro Éva: Komikus kísértetjárás

KÉPHISTÓRIÁK: Villanásnyi történetek

HOROGRA AKADVA: Lyuk a résen – Huzsvár József cikke

SPORT: A balkáni rangadó – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Rajzverseny a szabadban

AZ ORVOS VÁLASZOL: Cukrozott borsófőzelék és üres kalóriák

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Nemcsak a testünk, a lelkünk is fáradt?

KERT: Rejtőzködő kerti szépségek

ÖTLETSAROK: Hozd haza az erdőt!

KONYHA: Hagymás ételek

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, sakkrovat, fejtörő, műveltségi teszt, sajtótörténeti feljegyzések, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Mina Delić fotója látható