Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2021. február 18.

„Egy kislány, akit elkapott a szélmalom vitorlája”

Egy-egy helytörténet mindig izgalmas olvasmány, akkor pedig különösen, amikor a történelmi tényadatokat a helyiek színes történetei díszítik. Pósa (született Muhi) Mária az oromi és völgyesi tanyavilág történetét írta meg először, s mint mondja, ez képezi a történet magját. Most viszont a két település történetét meséli el napjainkig, 455 oldalon, több, mint 500 képpel – Tómó Margaréta interjúja.

Sajtóapostoból apostolutód

Huzsvár László egykori nagybecskereki püspök évekkel ezelőtt vallott életútjáról Szerdahelyi Csongor mikrofonja előtt. A kérdezett nemcsak saját életútját vázolja, hanem a korabeli egyházi és polgári események mélyreható értékelésével megmenti a történelem süllyesztőjéből tájunk több, egyházilag és nemzetileg is jelentős történelmi megnyilvánulását.

Tovább folyik az idős emberek megsemmisítése!

Miloš Grabundžija, a Függetlenség Nyugdíjas Szakszervezet elnöke 26 napi gyógykezelés után (koronavírus-fertőzése volt) felépült, és folytatja a küzdelmet a nyugdíjasokért. Kórházba kerülése előtt és után is a kórházakat látogatta, amelyek elmondása szerint tele vannak idős emberekkel, akiknek nincs otthon kenyerük, senki sem látogatja meg őket, nincs semmijük – Takács Magda írása.

Böjt

Vigyázunk, maszkot hordunk, kezet mosunk, nem tolakodunk, nem ünneplünk, nem utazunk, elhalasztjuk, közben egyre csak azt mondogatjuk, majd bepótoljuk… Nem megyünk piacra, mert tömeg van, lemondják a vásárokat, nincsenek bálok, elmaradnak a keresztelők, az esküvők, a misét is inkább online nézzük… -- Vígi Zsoldos Zsaklina vezércikke.

„Néhány éven belül teljesen kitisztulhat a Bács-ér"

A települést az utóbbi időben csak a Topolyai Sport Club (TSC) sikerei kapcsán emlegettük. De mi a helyzet a Bács-érrel (közismertebb nevén Krivajjal)? Mikor épül meg a szennyvíztisztító és a fedett medence? Milyen beruházások várhatók a tó partján? Mindezekre a kérdésekre Szatmári Adrián, Topolya polgármestere adott választ. Kleptokrácia a mezőgazdaság ellen A múlt heti Családi Körben Slađana Gluščević újságíró döbbenetes erejű cikkben számolt be a szerbiai mezőgazdaság haláltáncáról. Ha a szektorra, mint a társadalom tagjait önálló vállalkozókként eltartó világra gondolunk, indokolt a lélekharang kongatása – Vataščin Péter jegyzete.

Felsőhegyi magyarként Szerbia legjobbja

Amikor tíz évvel ezelőtt az unokatestvére meggyőzte, hogy kezdjen el értékesítéssel foglalkozni, Norbert visszakozott. Nem akart kozmetikumokkal foglalkozni, és éveken át nem is volt nagyon aktív a munkában. Most, tíz évvel később, a kitartó munka eredményeként elmondhatja, hogy 2020-ban ő, Ősz Szabó Norbert lett Szerbia legsikeresebb AVON-értékesítője.

„Külföldre kellett mennünk, hogy rájöjjünk, hol a helyünk”

A Mándity házaspár, Lenke és Kornél 2015-ben talált egymásra egy közös baráti társaságnak köszönhetően. Azonnal egyértelmű volt, hogy a sors egymásnak teremtette őket, ezért egy hónap után összeköltöztek, egy éven belül az eljegyzés, majd újabb egy évre rá a házasságkötés is megtörtént, 2020. október 6-án pedig megszületett a kisfiuk, Márk – Tóth Imre riportja.

A színészrapper

Kendőzetlen őszinteséggel rappel többek között arról, hogy hogyan élte meg a délszláv háborút, szabadon beszél az érzelmekről és a legkülönbözőbb érzésekről, és nem szégyelli, hogy nem ért máshoz, csak a művészethez – ő a vajdasági származású Berta Csongor, akit az internet népe egy ideje már csak bongorként emleget és akivel Pósa Tamara beszélgetett.

NAGYVILÁG: A sírószobák rejtekében

KÖZÉLET: Sorkötelesség: igen vagy nem? – Balla Lajos jegyzete

OKTATÁS: A nemet mondás hasznáról – Beretka Ferenc jegyzete

JEGYZET: Égszakadás, földindulás? – Nagy Nándor jegyzete

A LÉLEK EREJÉVEL: Nagyböjti atlétadömping…– Dr. Harmath Károly atya írása

ASZTALIZENE: Paradise Moments

JEGYZET: Alaptalan derűlátás – Both Mihály írása

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: „Szíves továbbítás végett…” – Emléksorok az ötven éve elhunyt Fekete István tiszteletére Szabó Palócz Attila tollából

TÖRTÉNELMI MOZAIK: A halál, a gyász és a túlvilág a görög mitológiában – Wilhelm József írása

IRODALOM – Farkas István versei és versfordításai

KÉPHISTÓRIÁK: Szerepre nyíló ablakok

HOROGRA AKADVA: Csendes éj? – Huzsvár József cikke

NEM A GÓLYA HOZZA: Sérülésveszély miatt bébikompokat vontak ki a forgalomból Szerbiában

AZ ORVOS VÁLASZOL: Új étvágycsökkentő gyógyszer segíthet az elhízás legyőzésében

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: A húspótlásban rejlő lehetőségek – Dupák Evelin írása

SPORT: A tornászgyűrű – Németh János jegyzete

KERT: Az „örök életű” bazsarózsa – Randovics Lejla jegyzete

ÖTLETSAROK: Matatásra fel!

KONYHA: Farsang utáni kímélő fogások

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, sakkrovat, fejtörő, műveltségi teszt, sajtótörténeti feljegyzések, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Jövő heti számunkban pedig keresztrejtvény-melléklet várja az olvasókat, a helyes megfejtők között egy Xiaomi telefont sorsolunk ki!

Borítónkon Harmath Károly fotója látható