Lapszemle

Szenttamas.rs

 

Családi Kör

2021. május 13.

„Most az enyém a jelen”

Néhány napon belül megnyílik Hajdújáráson az az étterem, amelyet Maurer Oszkár borász álmodott meg. Egy különleges hely lesz, ahol minden alapanyagot gondosan megválogatnak, és ahol az ételnek éppúgy története lesz, mint ahogyan Maurer borainak is. A múlt keveredik itt a jelennel, a hagyományos a modernnel. A borásszal Tómó Margaréta beszélgetett.

Harminc napban az élet

Kifigyelték, hogy nem hangoskodunk, viszonylag nyugalom van a ház körül, s egyik napról a másikra szó szerint befészkelték magukat az udvarunkba. Dúlt köztük a szerelem, s nem sokat kellett várni, hogy Borisznak és Borbálának utódai is legyenek. Amíg az anyuka vigyázott a kicsikre, akiknek a tojáshéj még ott volt a fenekén, addig Borisz a család eltartásáról gondoskodott, biztosította a napi betevőt – Tőke János vezércikke.

A garantált nyugdíj nem nyugdíj!

Ismét téma lett Szerbiában az úgynevezett garantált nyugdíj bevezetése, amely több szomszédos és európai országban már nem újdonság. Civilizációs tendencia Európa gazdagabb országaiban, amelyekre lényegesen több forrást szánnak. A bevezetéséhez nálunk új jogi megoldásokra van szükség – Takács Magda jegyzete.

Na és?

Talán a töltelékszavak közé sorolhatnám a címben szereplő kérdőmondatot, amely a szerb nyelvben használatos „Pa šta?” magyarítása próbál lenni, annak ellenére, hogy a magyar nyelvben inkább a „Na, és akkor mi van?” használatos. Azért tartottam fontosnak ezt előrebocsátani, mert az idézett szerb szófordulat talán nem mindenki számára ismert, holott újabban igencsak gyakran hallani. Nem is a közbeszédben, az utcán, a boltban vagy a kávézóban, terefere közben, hanem a televízióban. Meg aztán nem is akárki, hanem maga a köztársasági elnök használja gyakran ezt a két szócskát – Németh János jegyzete.

Hírekért és ismerősökért járunk az internetre

A Családi Kört és a Szabad Magyar Szót kiadó Sajtószabadság Alapítvány megbízásából végzett közvélemény-kutatást a zentai Identitás Kisebbségkutató Műhely. A kutatás elsősorban a vajdasági magyarok médiafogyasztási szokásait vette górcső alá, de más témákra, így például a lakosság közérzetére is kitért.

Jugoszláv szerelmi történetek…

„Mindannyian a boldogságot keressük. Keressük a családban, a házasságban, a szerelemben, és lehet, hogy egyszer csak megtaláljuk önmagunkban” – írja Pap Éva az És újra felkel a nap című, részben igaz történeten alapuló, a balkáni kultúrát és mentalitást bemutató könyvében. A regény mindeközben az egyik legmegosztóbb kérdést firtatja: lehet-e egyszerre két embert szeretni? Az íróval Pósa Tamara beszélgetett.

Szobrozunk

Azt mondják, hogy aki a múltját nem becsüli, az a jövőt nem érdemli. Aligha kétséges ennek az igazsága, de bizonyos estekben ezzel vissza is lehet élni, a gyakorlat szerint ugyanis egyazon személy szobrát egy városban, településen csak egyetlen helyen szokták felállítani. Erre azonban Belgrád vezetése Goran Vesić alpolgármesterrel az élen igyekezik rácáfolni – Both Mihály jegyzete.

Többen is panaszkodtak a feletteseikre

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartása szerint több mint 7500 szabadkai keres munkát. Az adatokból az is kiderül, hogy ebben az évben mintegy kétszázzal több a munkanélküli a tavaly áprilisi adatokhoz képest. A 2021-es évre szóló helyi foglalkoztatási cselekvési terv szerint az Észak-bácskai körzet területén 8018-an kerestek munkát az idén januárban, közülük 4268-an nők – Natalija Jakovljević riportja.

KÖZÉLET: Amihez mindenki ért: a foci és az oktatás! – Balla Lajos jegyzete

OKTATÁS: Merre a jó irány? – Beretka Ferenc jegyzete

KÖZÉLET: Közel s távol

JEGYZET: Koronás bolt – Nagy Nándor jegyzete

A PEREMI FŐPÁSZTOR VALLOMÁSAI: Szelencsára még véletlenül se jöjjön! – Szerdahelyi Csongor beszélgetése Huzsvár László (1931–2016) nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspökkel 2012-ben

A LÉLEK EREJÉVEL: Az érett hit kultúrát teremt – Dr. Harmath Károly atya írása

TÖRTÉNELMI MOZAIK: Kemény politikai csatározás az 1518-as bácsi országgyűlésen? – Wilhelm József írása

ASZTALIZENE: „Nekem is lesz unokám” – Radics Viktória jegyzete

IRODALOM – Debreczeny György (kollázs)versei és egy válasz

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN – Benes László: Kananeusok

KÉPHISTÓRIÁK: Ördögszekerek tánca – Szabó Palócz Attila írása

HOROGRA AKADVA: Igazán gyermek – Huzsvár József jegyzete

NEM A GÓLYA HOZZA: Amikor a játszóház még nem volt divat…

AZ ORVOS VÁLASZOL: Szűrővizsgálatok nőknek

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Önhipnózis – vagyis az autogén tréning csodája

SPORT: A becsületbeli ügy – Németh János jegyzete

GURULUNK: A mi autónk

KERT: A tyúkhúr jótékony hatásai

ÖTLETSAROK: Manóház fatuskóból

KONYHA: Újkrumpliból készült

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, sakkrovat, fejtörő, műveltségi teszt, sajtótörténeti feljegyzések, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon Mina Delić fotója látható.