Kultúra

Szenttamas.rs

 

JANUÁR 22. – A MAGYAR KULTÚRA NAPJA – A HIMNUSZ SZÜLETÉSNAPJA

 

A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT. Ezen napon tüntetik ki a pedagógusokat is 1993 óta.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség Kölcsey Ferenc: Himnusz (részlet) A magyar nép zivataros századaiból.

 Isten, áldd meg a magyart

 Jó kedvvel, bőséggel,

 Nyújts feléje védő kart,

 Ha küzd ellenséggel;

 Bal sors akit régen tép,

 Hozz rá víg esztendőt,

 Megbünhödte már e nép

 A multat s jövendőt!

 

Mit üzen a magyar kultúra napja ?

Írta: Tökölyi Angéla -

Ahhoz, hogy a magyar kultúra gazdag kincsestárából naponta meríteni tudjunk, naponta meg tudjuk élni azokat az élményeket és tanításokat, amelyet Isten igéje, a zene, az irodalom, a néptánc, a népzene, a színház közvetíteni tud számunkra, fontos, hogy legyen magyar iskola és pedagógus, templom és lelkész, színház és színész, tudós, művész, kiváló szakember és művelt ifjú nemzedék, amely büszkén vallja Kosztolányit idézve, hogy „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.”

A magyar kultúra igazi tartalmát a zene, az irodalom, a történelem, a múltunk és hagyományaink mellett az anyanyelvünk, a magyarságtudatunk, értékeink, és emberségünk adja.

Magyarságtudatunkat erősíteni, értékeinket megőrizni és gazdagítani, anyanyelvünket továbbadni pedig úgy tudjuk, ha anyanyelvünkön szerzünk széleskörű tudást, anyanyelven szól az ige, és gyermekeinket is úgy neveljük, hogy nemzeti hovatartozásukat büszkén vállalják, vigyék tovább és ápolják hagyományainkat, és gyermekeiket majd ők is magyar iskolába írassák.

Máig igaz, hogy a nyelv lelkünk lelke, egyéniségünk legfőbb formálója.

 A magyar kultúra napján ünnepeljünk abban a szellemben, hogy hinni tudunk önmagunkban, nemzetünkben, és a magyar emberekből ki nem alvó tűzben. Ne csak e jeles napon tegyünk anyanyelvünk továbbadásáért, szülőföldünk fel nem adásáért, népünk, nyelvünk és a világ harmóniájáért!

Vörösmarty Szózata erősítsen bennünket, és intelmét ne feledjük:

 „…. Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar. A nagy világon e kívül / Nincsen számodra hely; / Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell.”

Ha ezen intelmek szerint igyekszünk cselekedni, mindannyian tettünk valamit azért, hogy gyarapodó magyar közösségeinkben – legyenek azok a világ bármely pontján – a jövőben is összetartó, igaz szeretettel ünnepelhessük a magyar kultúra napját.

A Magyar Kultúra Napja

 forrás: internet