Kultúra

Szenttamas.rs

 

MA ÜNNEPELJÜK A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT!

 

1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban – közel 200 éve – ezen a napon fejezte be a Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című költeményét.

Azt a csodálatos verset, amelyben a szülőföldélmény rétegei is kitapogahatóak: az, hogy táj és ember miként tartozik össze.

A Himnusz, Himnuszunk születése kegyelmi pillanat mind a költő, mind nemzetünk számára. Kegyelmi pillanat attól, hogy lelkületében eltér, különbözik a világ többi himnuszától: benne a Mindenhatónak az imádása az első – a megszólított az Isten!

S a benne mindvégig lüktető áldáskérés, áldáskívánás...

Kölcsey Ferenc költeménye versimádság, amelyet a magyar nép tette nemzeti imává – annak fohászává, amely egyet kér a Teremtőtől: azt, hogy reményt és jövőt adjon a magyarságnak, a Magyarnak.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség filmbemutatóval köszönti az ünnepet – a Kálló Béla Jászai Mari-díjas színművész által rendezett Boldogasszony ablakában című filmünket ma este tekinthetik meg a Pannon Televízió műsorán 20.30 órai kezdettel!

A Nemzeti összetartozás éve jegyében született alkotás fohász magyarságunkért és magyarságunkról, az egyetlen megtartó tájról, szülőföldünkről, kötelességünkről, ittlétünk küzdelmes de értékes mivoltáról. Fohász megtartó pilléreink, a zene, az irodalom, a tánc s néphagyományaink nyelvén és révén – jövőrajzolás.

A film ajánlóját itt tudják megtekinteni:

 

 forrás: VMMSZ