NAPLÓIRODALOM – KÖZÉRZETLÍRA – NARRATOLÓGIA
Z. Varga Zoltán pécsi irodalomtudós volt a Magyar Tanszék vendége a Kontaktzónában
2018. április 23-án, 24-én és 25-én Z. Varga Zoltán pécsi egyetemi oktató és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Irodalomtudományi Intézete Irodalomelméleti Osztályának tudományos főmunkatársa három előadást tartott az újvidéki BTK Magyar Tanszékén, emellett szakmai megbeszéléseket folytatott a tanszék tanáraival.
A Pécsi Tudományegyetem és az Újvidéki Egyetem évtizedek óta kiemelt partnerségi kapcsolatban van, ennek köszönhető, hogy a Magyar Tanszék vendégei voltak a korábbi években más pécsi tanárok is: Müller Péter, Orbán Jolán, Thomka Beáta.
– Az első nap a 20. századi magyar írók naplóiról beszéltem, a Naplóirodalom és modernség a magyar irodalomban témakörben. Három író volt középpontban. Az egyik egy bácskai szerző, Csáth Géza, a második Füst Milán, a harmadik pedig Márai Sándor. Az előadáson megpróbáltam közelebbről bemutatni a napló irodalmi műfaját, egészen pontosan azt, hogyan alakult ki és vált a naplóírás az európai írásbeliség részévé, és a 19. századtól hogyan vált széles körben elterjedt kulturális gyakorlattá. Mindez azért fontos, mert naplót nem csak írók vezetnek, a napló szélesebb közönség számára elérhető hétköznapi műfajává alakult ezidőtájt. Fenti a három szerző azért fontos a magyar irodalomban, mert pályájuk során hosszú időn át vezettek naplót, amely – különböző módon – irodalmi életművük részévé is vált. Például Csáth Gézának a 60-as évektől feléledő irodalmi kultusza nagyrészt a naplóin alapul. A saját kábítószer-függőségét, a különböző szexuális túllengéseinek a tapasztalatát nyersen, közvetlenül és mindenfajta tabuk nélkül írja meg naplóiban. Ez olyan erős írásmód volt, ami a 60-as években is mindenfajta társadalmi korlátokat áttörő beszédmódnak tűnt. Füst Milán naplója jellegzetesen irodalmi napló, ő ezt irodalmi munkássága részének tekintette. Abból indult ki, hogy a klasszikus irodalmi műfajok, mint a regény, a vers, a dráma, mindig korlátozzák az éntudat tág és nagyon sűrű tapasztalatainak a bemutatását. Például egy regényben mindig izgalmas, fordulatos cselekményt kell kitalálni, megalkotni az elbeszélés idejét és a szereplőket, mindez pedig bizonyos szempontból szűkíti, korlátozza az „elbeszélésben” megfogalmazható emberi tapasztalatokat. A napló műfaja viszont, kötetlen formája miatt, többféle lehetőséget kínált Füst számára, amiben létezésének ezt a fajta „sűrű” tapasztalatát közvetlenül tudja megjeleníteni, megfogalmazni. Az előadásban tárgyalt három szerző közül Márai Sándor volt az, aki még az életében publikálta a naplóit. Maga szerkesztette jegyzeteit kiadott könyvekké. Az első Budapest ostromáról szól, még Magyarországon jelent meg a háború után, 1945-ben. Utána az emigráció alatt rendszeres, élethosszig tartó szokásává vált a naplóírás, és a naplók evidens módon váltak irodalmi életművének részévé. Számára tehát a naplóírás egyenrangú a regényírással, esszéírással, ugyanakkor nem tartja több a klasszikus irodalmi műfajoknál, mint például Füst Milán – mondta Z. Varga Zoltán.
Másnapi előadásának témája Petri György politikai költészete volt, pontosabban a benne található közérzetlíra, performativitás és irónia: ‒ A Kádár-korszak irodalmi másodnyilvánosságának ő volt a legfontosabb figurája, eéőbb tűrt, majd tiltott zónában volt a Kádár-korszak irodalmában. Köteteit nagy figyelemmel kísérte az értelmiségi réteg, amely a Kádár-rendszer ellenzékét képezte a 70-es 80-as években. A politikai költészet azért érdekes, mert ez egy olyan szókapcsolat, kifejezés, ami ellentmondásosnak tűnhet, hiszen a költészet nem a politikai eszmék kifejezésének és megfogalmazásának a műfaja. A lírai kifejezésben mindig van egyfajta radikális nyelvi tapasztalat és kísérletezés, amiben nehezen lehet kész eszméket megfogalmazni. Arról próbáltam beszélni a hallgatóknak, hogyan lehet ez a költészet mégis politikai,hogyan jelennek meg ebben a költészetben a létező szocializmus körmönfont elnyomórendszerei, melyek nem feltétlenül direkt politikai elnyomó erőszakkal próbálták az embereket kényszeríteni életformák, gondolkodásmódok, világnézetek vagy normák elfogadására. A közélet tisztázatlan, hamis, képmutató viszonyainak a magánéletre vetülését próbáltam megfogalmazni e versek kapcsán. Petri költészetében ez a téma leginkább az illegalitásba vonulás előtti időszakra jellemző, majd a 80-as évektől kezdve költészetének nyelvezete nyersebbé vált. A nyolcvanas évek szamizdat köteteiben olyan témákat tárgyalt, amelyekről nem lehetett, nem volt szabad beszélni a Kádár-korszak nyilvánosságában. Például 56-ról, az orosz megszállásról, továbbá arról, hogy hogyan helyettesítették a magyar nemzeti közösség ünnepeit egy idegen hatalom ünnepeivel. Az elnyomásnak a tárgytalansága, a beszűkültsége, a szocialista realizmusnak ez a fajta igénytelen tárgyi kultúrája miképpen befolyásolja az ott élhető magánéletnek a minőségét – mutatott rá az irodalomtudós.
A harmadik nap egy irodalomelméleti téma körüljárásával folytatódott. Roland Barthes francia strukturalista, posztstrukturalista gondolkodó életművéről és az abban kiemelt narratológiai fogalmakról volt szó. Először a múlt század 70-es és 80-as éveinek Magyarországát hasonlította össze Jugoszláviával: ‒ Jugoszlávia akkoriban szellemileg sokkal szabadabb ország volt, ahol nem csak a marxista irodalomtudomány eredményei voltak hozzáférhetőek, hanem az akkori időszak nyugati, például francia irodalomelméleti törekvései is. Barthes az egyik legjelentősebb szerző, a prózapoétika és az elbeszélés-elmélet egyik nagy megújítója az itteni, újvidéki irodalomtudósokra is nagy hatással volt – magyarázta Z. Varga Zoltán.
P. L.
