Kétnapos konferenciát tartottak Végel László munkásságáról
Az újvidéki Bölcsészettudományi Karon május 24-én és 25-én kétnapos nemzetközi
tudományos konferenciát tartottak Végel László munkásságáról.
A konferencia bevezetőjeként szerb és magyar nyelven felolvasták Konrád György Kérdezd, olvasd Végel Lászlót, nem bánod meg című esszéjét, majd Vladislava Gordić Petković, Radnóti Sándor, Vladimir Arsenić, Bence Erika, Marko Špadijer, Miroslav Vujičić és Đorđe Krajišnik értkezéseit hallhatta a közönség.
Mint elhangzott, Végel László Közép-Európa legfontosabb írói közé tartozik. Az irodalomban Aleksandar Tišma, Herta Müller, Kertész Imre, Konrád György mellett a helye. Regényíró, teatrológus, rovatíró, utazó, elkötelezett értelmiségi, az emberi jogok örök harcosa, a politikai, eszmei és minden egyéb képmutatás bátor kritikusa. Műveiben előszeretettel mondja, hogy ,,én kisebbségi író vagyok, de sohasem vállaltam a kisebbségi gettót”. Ha egy dél-amerikai megkérdezné tőle, hova való, valószínűleg azt válaszolná, nincs hazája, és Európa peremvidékén él.
A Széchenyi-díjas magyar esztéta, kritikus, filozófus és irodalomtörténész, Radnóti Sándor elmondta, magyarországi magyarként irigykedik, hogy a Vajdaságban, az itteni kisebbségben ilyen jelentős eseményt szánnak egy írónak: ‒ Nagyon rég volt, és szomorú alkalom, hogy Esterházy halála alkalmából konferenciák születtek írókról. De azt, hogy egy élő és alkotóereje teljében levő íróról összegyűlnek tudósok, kollégák, írók, méghozzá nemzetközi szinten, tehát nem csak magyarok, hanem szerbek, horvátok és szlovének, ez nagyon nagyszerű dolog. Ismétlem, egy kicsit irigylem is, de Végel László megérdemli ezt. Kisebbségi íróként abszolút jelentős, univerzális írója lett a magyar irodalomnak, ugyanakkor a világirodalomnak is, s van szerepe és jelentősége annak, amit csinál. Sajátos módon megmaradt helybeli, újvidéki szerzőnek. Az ember látja, hogy milyen szenvedélyesen foglalkoztatják a hihetetlen változások, az intézményváltások, politikai fordulatok, amelyek itt történtek. Vagy éppen a váratlan politikai fordulatok, és a hozzájuk alkalmazkodó, nem alkalmazkodó vagy éppen azokba belepusztuló emberek. Hihetetlenül és rendkívül energikusan és gazdagon, fáradhatatlanul kutat és költ meg mindent. Műveinek egyik kulcsszava a hontalanság, talán éppen azért, mert olyan sok történet és történelmi forgandóság sújtotta ezt a területet, amelyben nincs egy meghatározható haza. Volt az már Magyarország, volt Jugoszlávia, most Szerbia, ezzel szemben viszont a hontalanság nem azt jelenti, hogy nincsen otthon. Mert ebben a városban otthon van, bármilyen is annak politikai státusza.
Miután megköszönte a résztvevőknek, hogy eljöttek a konferenciára, Végel László elmondta, örül annak, hogy a fiatalabb és idősebb generáció is képviselteti magát. Egyúttal azonban szomorú is, hiszen Vickó Árpád, akivel 50 évig együtt dolgozott, és aki a magyar irodalom egyik jeles szerb fordítójaként több művét is átültette szerb nyelvre, beteg, kórházban van.
A kérdésre, hogy hitt-e abban, akkoriban, 1967-ben, hogy így alakul a pályája, elmondta, egyáltalán nem is gondolt ilyesmire: ‒ Akkoriban eléggé el voltam keseredve, hiszen a Makrót (Egy makró emlékiratai) sem akarta a Forum kiadni, viszont Aleksandar Tišmának köszönve majdnem egyidőben jelent meg szerbül és magyarul. Az az esztendő számomra eléggé kínkeserves volt, úgy, hogy akkor semmit, semmiben sem hittem.
Felvetődött egy olyan kérdés is, miszerint a mai magyar kortárs irodalmi poétikák és alkotások között hogyan működne a Makró, milyen sikert érhetne el az akkor kifejezetten radikálisnak mondható formaeszköz. Végel László szerint a regénynek bizonyára más dimenziója kerülne előtérbe: ‒ A német kritikákat olvastam, mert értem, hogy mit jelent 40 év után egy könyv egy egész más környezetben. A német kritikák azt írták, hogy ,,nagyon aktuális, mintha csak a mára szabták volna, mintha ma született volna”. Nekem az az érzésem, hogy ma időszerűbb, mint akkor, amikor megírtam. Az a tétlenségi állapot, azt hiszem, hogy a mai ifjúságot sokkal jobban jellemzi, és jobban kifejezi a lelkiállapotukat, mint akkor – magyarázta az író.
A kérdésre, hogy mit tud a szerb vagy a német irodalmi közeg arról, hogy létezik vajdasági magyar irodalom, elmondta, nem jegyzik sehol, viszont kapcsolatba hozzák mondjuk Danilo Kišsel vagy Aleksandar Tišmával. Azt, hogy Vajdaság, azt tudják. De azt, hogy vajdasági magyar – mint fogalom – nem használják. Azt hiszem, nem is tudnak róla – mondta Végel.
Kocsis Sándor András, a Kossuth Kiadó vezetője elmondta, csoportjukban öt vállalkozás van, az öt kiadó pedig különböző profilokon működik: ‒ Végel László műveit a Noran Libróban adjuk ki, aminek a profilja a szépirodalom és a társadalomtudomány filozófiája, az esztétika stb. Végel László hangja egészen különös. Az a fajta irodalmi munkásság, ami mögötte áll, tiszteletet érdemel. Számunkra, mármint határon belüliek számára, Laci folyamatosan egy olyan világot próbál megmutatni, amely abban a légtérben, amelyben mi Budapesten létezünk, ez közvetlen élményként nem jelenik meg. Jó értelemben véve ez ugyanúgy a magyarság élményhez tartozik. Mit jelent ebben a régióban együtt élni, mit jelent tisztelni egymást, mit jelent az, hogy a történelmi múltból táplálkozóan visszük sebeinket, hozzuk értékeinket. Végel László szerintem a régió egyik legjelentősebb alakja. Néha hihetetlen, finom iróniával, de fantasztikus analitikus készséggel ír. Bizonyos szempontból számomra egy kicsit tükör is. Ő az abszolút magyar, aki magyar kultúrával rendelkezik, de ettől mégis egy picit távol tud állni. Egyszerűen azért, mert a mi örömeink, bánataink nem érintik közvetlenül, emiatt kissé objektívebben mutat be olyasmit, ami számunkra rendkívül fontos. Személy szerint büszke vagyok, hogy Laci kiadója lehetek, büszke vagyok a barátságára, és önök is legyenek nagyon büszkék Végel Lászlóra.
Csütörtökön este az újvidéki Bulevar Books könyvesboltban bemutatták Végel Újvidéki napló 1991–2016 című könyvét, amelyet Gordana Draganić Nonin, Aleksandra Đurić Bosnić és Teofil Pančić méltatott.
A konferencia pénteken Gordana Draganić Nonin előadásával folytatódott, aki Végel László naplóiról írt, őt követően pedig Aleksandra Đurić Bosnić a Balkáni szépség című regényével foglalkozott. A nap Mile Stojić, Slobodan Šnajder és Teofil Pančić előadásával folytatódott. Az értekezések sorát Szerbhorvát György ,,Hála Istennek, hogy nem vagyok kisebbségi”, avagy a marginalitás hasznáról és káráról című előadása zárta.
A kétnapos rendezvény főszervezője az újvidéki Akademska knjiga Kiadóház volt, a konferenciát a belgrádi székhelyű Nyílt Társadalom Alapítvány és az újvidéki Bölcsészettudományi Kar támogatta. Az Akademska knjiga Kiadóház igazgatója, Bora Babić elmondta, a konferencia anyagát néhány hónapon belül kétnyelvű kötet formájában jelentetik meg.
Paraczky László
