A Tanár Úr meghal
Hernyák Zsóka volt a Magyar Tanszék vendége
A Sinkó Ervin Irodalmi Díj bizottsága (Novák Anikó elnök, Hózsa Éva, Toldi Éva) 2017. október 6-án megtartott ülésén az idei díjat Hernyák Zsókának ítélte oda Morze című kötetéért. A fiatal szerző, akinek tudományos publikációi a színházelmélethez köthetők, a díjat október 16-án, a Magyar Tanszék 58. születésnapján vette át. Hernyák Zsókát az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék december 7-én megtartott Kontakzóna rendezvényén láthatta és hallhatta újra az újvidéki közönség. Az interaktív beszélgetést követően kértük fel egy interjúra.
– A Morze előtt publikáltál már? Hol?
– Több helyre is elküldtem az írásaimat, valahol publikálták őket, máshol nem. Sikerként könyvelem el, hogy egyre kevesebb szerkesztőség utasítja vissza a kézirataimat.
– Azt mondják, egy írónak akkor teljesül a legfőbb álma, amikor megjelenik az első kötete. Ez tényleg így van? Mennyit dolgoztál rajta, és mi került a Morzéba?
– Nagyon örülök, hogy kötet formájában is megjelenhettek ezek a szövegek, annak pedig különösen, hogy díjazták is a munkámat. A kötetben található szövegek közül a legfrisebbeket is 2-3 évvel ezelőtt írtam. Beszédes Istvánnak csaknem az összes szövegemet elküldtem, ezek közül szelektáltunk Csík Mónika szerkesztővel. A szelekció után indult meg a szerkesztési folyamat, ami mindent összegeve körülbelül fél évet vett igénybe.
– Honnan „érkezett” a Tanár Úr személye?
– Nem tudom. Ezt a kérdést gyakran nekem szegezik, és én mindig mondok rá valamit, ami éppen eszembe jut. Akkor kezdtem el tudatosan a Tanár Úr karaktere köré építeni a szövegeket, mikor láttam, hogy a gépemen lévő mappába már több olyan dokumentum is el van mentve, aminek a címében valamilyen formában szerepel a Tanár Úr.
– Honnan meríted ezeket a sokszínű és az élet szinte minden szegmensébe belenyúló temákat?
– Lehet, hogy csak az én tudatom, de ha szavaznom kellene, akkor azt mondanám, hogy minden ember tudata alapvetően kaotikus. A rengeteg tapasztalatból, érzésből, hangulatból és tudásból összeáll egy zavaros massza, és ember legyen a talpán, aki ebben a masszában egymástól elkülönülő alakzatokat tud beazonosítani. A saját masszámból és a nap mint nap őt bombázó ingerekből született meg ez a könyv.
– Ettől függetlenül, az előbb már emíltetted, mégis történt valamilyen szelekció. Mi nem került be a könyvbe?
– Elsősorban azok a szövegek nem kerültek bele a kötetbe, amelyekről vagy a szerkesztő vagy én úgy gondoltuk, hogy nem elég jók. Másrészt pedig azok a szövegek nem kaptak helyet a Morzeban, amelyek nem a Tanár Úr karaktere köré íródtak. Amikor István megkért rá, az összes valamirevaló írásomat elküdtem neki, ezeknek a nagyobb része Tanár Úr-szöveg volt, a kisebb pedig minden más. Először az utóbbiak lettek lefejtve a nyersanyagról, utána pedig a többivel dolgoztunk.
– Hogyan látod, milyen az első kötet visszhangja? Hogyan fogadta a közönség?
– A könyvbemutatókon találkoztam az érdeklődőkkel, és kivétel nélkül minden alkalommal úgy éreztem, hogy jól működnek ezek a prózák. Mindig volt valamilyen visszacsatolás a közönség részéről. Sokan említették, hogy azonosulni tudnak a karakterrel. Olvasói visszajelzéseket is kaptam. Ahogy az már lenni szokott, volt, akinek tetszett, és volt, akinek nem. A legtöbb esetben indoklást is kaptam a véleménnyilvánítás mellé, így tanulhattam is belőle.
– Mit jelent számodra a Sinkó-díj?
– Meglepetésként ért a hír, hogy díjazott lettem, leginkább annak örültem, hogy valaki elolvasta a könyvet. Megírtam a Morzet, amit kiadtak, kereskedelembe került, és nekem a legtöbb esetben fogalmam sem volt, hogy ki olvassa, és milyen benyomásai vannak a könyv kapcsán. A díj számomra egy reakció volt: mi olvastuk. Ezentúl pedig az is hatalalmas elismerés, hogy úgy vélték, kiérdemeltem a kötettel ezt a díjat.
– Tanár Úr többször is meghalt, feléledt, újrakezdte. Feltámasztod?
– Úgy érzem, ez a szövegvilág a Morze utolsó oldalán fejeződik be. Egyszerűen azért nem szeretném folytatni, mert nem tudnék már mit hozzá tenni. Mostanában letisztultabb és kevésbé ingerült szövegnyelvet igyekszem használni.
– Fiatal szerzőként ebben az egyre inkább digitalizálódó világban hogyan látod az olvasói igényeket? Rövidebb vagy hosszabb szövegek a menők?
– Amennyire ismerem a statisztikát, az olvasók nagyobb részének hosszabb történetekre van igénye. Ez alatt azt értem, hogy a regények kelendőbbek a rövidebb történeteket tartalmazó könyveknél. Az interneten azonban, ahol minden tartalom csak egy kattintásnyira van a szörfözőtől, nehezebb hosszabb ideig fenntartani a figyelmet. Azt mondanám, médiumtól, felhasználótól/olvasótól függ, hogy mire van igény.
– Mennyire nehéz egy fiatal, kezdő írónak kibontakoznia manapság?
– Abból a szempontból könnyebb érvényesülni, hogy az online felületeknek hála, jóval több lehetőség mutatkozik a publikálásra. Ugyanez viszont negatívumként is értelmezhető, hiszen a sok publikálni vágyó szerző között könnyű elveszni. Egy online folyóirathoz nap mint nap rengeteg szöveget küldenek. Amikor első néhány alkalommal küldtem el a szövegeimet, már annak is örültem, ha válaszoltak a levelemre. Ha a visszautasításon túl építő jellegű kritikával is illetek, akkor abból tanulhattam is, és később újra próbálkozhattam. Biztos vagyok benne, hogy a szerkesztők többségének nagyon kevés ideje van arra, hogy minden beérkezett munkát elolvasson, és válaszra is méltassa a szerzőiket. Vajdaságban viszont ebből a szempontból jobb tapasztalataim vannak, hiszen eddig nem fordult elő velem, hogy a küdött szövegemre ne válaszoltak volna.
Paraczky László
