Ahány író, annyiféle, avagy két dudás egy csárdában
Az újvidéki Magyar Tanszék Kontaktzóna rendezvénysorozata keretében csütörtökön Cserna-Szabó András és Kiss László írók látogattak Újvidékre. A kiváló hangulatú Ahány író, annyiféle, avagy két dudás egy csárdában címmel megrendezett irodalmi délutánon a novellától a regényig, a gasztrokultúrától a karikatúráig, a komoly irodalmi tematikától a kritikai készséget kifejtő elemzésig csaknem mindenről szó volt.
A gasztrokultúra és a prózaírás párhuzamáról és vegyítéséről szólva Cserna-Szabó András az újságíróknak adott interjújában kifejtette, egyetemista évei után az első munkahelyéhez, a Magyar Konyha szerkesztőségéhez is teljesen véletlenül a gasztronómia segítette, és azóta folyamatosan jelen van munkáiban: ‒ Akkor még nem érdekelt mélyebben sem a gasztrotörténet, sem pedig a gasztronómia és az irodalom kapcsolata. Ez csak egy munka volt, amit csinálni kellett, viszont teljesen megfertőzött, és olyan lett, mint a ,,rajtam maradt télikabát”. Próbálom különválasztani a dolgokat, vagyis, hogy legyen egy gasztronómiai újságíró, esszéista, gasztrotörténetekkel foglalkozó valaki, és egy szépíró. Viszont nem lehet a kettőt teljesen különválasztani, bármennyire is szeretné az ember. Amikor szépirodalmat írok, akkor is folyamatosan feltörnek ezek a dolgok. Úgy gondolom, ha valaki elolvas egy gasztrotörténeti írásomat, akkor azt érzi talán, ha jól sikerült, hogy ezt egy író írta, a szempontjai is irodalmiak – magyarázta a József Attila-díjas író.
A pacal kultúrtörténetét is megíró író kifejtette, a gasztronómia ma Magyarországon dübörög, ehhez azonban a valódi gasztrokultúrának semmi köze sincs. Szerinte ugyanis annak az irodalmi, kulturális része igazából nagyon kevés embert érintett meg és nagyon szűk a mozgástér: ‒ Más dolog érdekli az embereket: celebek szakácskönyvei, meg a kereskedelmi tévékben futó család-szakácsműsorok. Magyarországon gasztrotörténet igazából nincs is, ez fehér folt a magyar kultúrában. Ahol nagyon komolyan jelen van, mint az olaszoknál, franciáknál, spanyoloknál, ott egyetemi szinten, tudományos módon írók, újságírók, helytörténészek, szakácsok kutatják, aminek megvan a jó és a rossz oldala. Egyrészt nagyon rossz, hogy ez nálunk nincs, mert nem tudunk a kultúránk e részéről szinte semmit. Másrészt nekem nagyon jó, mert bárhova nyúlok, feltáratlan területeket találok. Egy vagy két kezemen meg tudom számolni, hogy kik foglalkoznak komolyan a gasztronómia kulturális részével. A legnagyobb probléma tehát az, hogy a gasztronómia nem vált a kultúránk részévé, pedig több értelmiségi is kiállt ez ügy mellett-mögött. Egy óriási gasztro-, vagyis éttermi forradalom van Magyarországon, aminek a jelszava: hagyományos evolúció. Ezzel pedig csak az a probléma: ha nem tudjuk, mi a hagyomány, akkor mit fejlesztünk? – tette fel a kérdést Cserna-Szabó András.
Kiss László Ki mondta, hogy jó volt című kötete 2015-ben jelent meg, a történet pedig Gyulán játszódik a rendszerváltás körüli időszakban, és egy tizenéves fiú felnövéséről szól: ‒ Egy könyvvel kapcsolatban nem az a fontos, hogy milyen műfajban született, hanem hogy könyvként megállja a helyét. Nem is a történetszerűség érdekes benne, hanem az, hogy a főszereplő halad előre a pályáján. Elvégzi az általános iskolát, jönnek az első szerelmek, elvégzi a gimnáziumot, eljut az egyetemig, közben pedig zajlik a rendszerváltás. Az egészet megpróbáltam anekdotikusan megcsinálni, széles körmondatokkal, groteszk történetekkel, megannyi alkoholistával és nagyon sok horgásszal, hiszen az egész a kisvárost átszelő csatorna partján játszódik, és két nagyon komoly veszteség mentén alakítódik a főhős a története: Először a nagymamáját veszíti el, majd a barátnőjét, szakításukat nagyon traumatikusan éli meg. A másik kötet, az Outcast, a Békés megyei származású Ektomorf zenekar frontemberének, Farkas Zoltán gitáros-énekes közreműködésével készült, és eddigi pályájáról szól, az ő meglepődéssel sok, hányattatással teli történetét mutatja be. Azt, hogy a fiatalember hogyan küzd meg az előítéletekkel, hogyan csinált nagyon elszántan és mindennek dacára egy metálzenekart, amelynek a legnagyobb metálfesztiválokon bérelt helye van. A mezőkovácsházi próbateremtől a világhírt jelentő német fesztiválokig, az Amerikai Egyesült Államokig. Az irodalom-oktatásban és az -értelmezésben érezhető változásokról a tanárként is dolgozó író elmondta még, hogy az iskolában elsősorban a szövegértést próbálják számtalan módszerrel közösen leküzdeni. A másik igen fontos dolog pedig, amit nagyon lényegesnek tart, hogy élvezetessé kell tenni az olvasást, ez pedig a mostani tananyag csökkentésével lenne megvalósítható.
Toldi Éva tanszékvezető a Kontaktzóna rendezvénysorozatra utalva elmondta, az ilyen és hasonló irodalmi jellegű találkozókon a hallgatók és a középiskolás diákok olyasmit tudnak meg az irodalomról, amit nem tanulhatnak meg, nem láthatnak órákon, és ez közelebb viszi őket az irodalomértéshez: ‒ Személyesen, azaz élőben találkoznak az írókkal, teljesen kötetlen formában ismerik meg az író alkotásfolyamatát. Örülök, hogy a mai beszélgetésnek volt kötetlen funkciója is, amikor az írók arra biztatták a fiatal írókat, a hallgatókat és a középiskolásokat, hogy ne higgyenek a kánonnak, ne higgyék el azt, amit olvasnak, hanem saját maguk fedezzék fel az irodalmat. Tulajdonképpen a Tanszéken is erre tanítjuk a hallgatókat, hogy győződjenek meg erről, s hogy saját maguk alakítsák ki az ízlésüknek megfelelő olvasmányjegyzéket.
P. L.
