Hírek

Szenttamas.rs

 

56 éves az újvidéki Magyar Tanszék

Celler Kiss Tamásnak átadták a Sinkó Ervin Irodalmi Díjat

Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerdán, október 21-én ünnepelték a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék 56. születésnapját. Az ünnepségen jelen voltak Magyarország Nagykövetségének, a belgrádi Collegium Hungaricumnak, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Tartományi Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Titkárságnak, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karnak, valamint a társadalmi, oktatási és művelődési intézményeknek, a pártoknak, a Magyar Mozgalomnak, a civil szervezeteknek és a sajtónak a képviselői is.

Csányi Erzsébet

Az ünnepség zenei bevezetőjét követően dr. Csányi Erzsébet tanszékvezető köszöntőjében elmondta, hogy 56 éve minden évben egy maroknyi fiatalnak az ősz azzal kezdődött, hogy itt Vajdaságban, Újvidéken olyan egyetemistává válhatott, hogy a magyar nyelvvel, a magyar irodalommal, a magyar kultúrával magyarul foglalkozhatott, s bekapcsolódhatott egy nagyváros kulturális életébe, melyben a rádió, a TV, a színház a régió szellemi kisugárzó központja volt. Mint mondta, „mai felsőoktatási és tudományos világunkból éppen ez az alapvető támasz hiányzik: az intézmények. Hiszen a határon túli magyar tudományosság szempontjából, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia húsz éve felkarolt, itt Vajdaságban mintha megrekedtünk volna a civil szervezetek szintjén. Civil szervezeteink, tudományos társaságaink húszéves évfordulóikat ünnepelik. Kétségtelen, hatalmas hiánypótló munkát végeztek, azonban mellettük mára már állami intézeteknek, önálló tudományos központoknak is működniük kellene. A civil szervezetek ugyanis nemigen képesek állandó, stabil munkahelyeket biztosítani a feljövő nemzedékeknek. A Magyar Tanszak a maga szerény lehetőségei között megteszi azokat a lépéseket, amelyeket fontosaknak vél: tavaly óta sikerrel működtetjük a Magyar Nyelvi Központot, valamint az idén megalakítottuk a Hungarológiai Kutatóközpontot is, amely a vajdasági hungarológiai kutatásokat kívánja tervszerűsíteni, pályázatokkal forrásokat elnyerni. A kutatóközpont első projektuma Az archiválás elmélete és gyakorlata a vajdasági magyar tudósok webportálja és tudományos munkáik digitális adatbázisa címmel kívánja megalapozni ezt az átfogó tevékenységet. Hogy a tudományos intézet szerepe mennyire fontos, ezt a bölcsészkar vezetése is felismerte, és éppen most folyik a megvalósíthatósági tervek kidolgozása ilyen intézet létrehozása érdekében. Építkezés, átalakulás, alkalmazkodás, útkeresés, a dolgok lehetséges formálása: az embert ez jellemzi magánéletében és munkájában is. Egy intézményt hasonlóképpen. Csakhogy az intézmény fennmaradásához sokan kellünk. Sokan, mint ünnepekkor.”

Horváth Futó Hargita

A Magyar Tanszéken az elmúlt iskolaévben is aktív tudományos és oktatói munka folyt, amelyet dr. Horváth Futó Hargita tanszékvezető-helyettes foglalt össze: A 2014/2015. tanévben ünnepeltük a kar fenállásának 60., a tanszék megalapíásának 55. évfordulóját. Végel László Kossuth-díjas író volt a tanszéknapi Kontaktzóna vendége. A műsor után felavattuk a Bölcsészettudományi Kar 123-as termén a Sinkó Ervin Terem tábláját, s így egyik tantermünk az alapítónk nevét viseli. Két nemzetközi konferenciát szerveztünk, valamint egy közös tanácskozást a BTK kisebbségi tanszékeivel. A tanszék életében 2013 óta a Kontaktzóna nevű műsorsorozat fogja egybe azokat az eseményeket, amelyeken írók, költők, vendégtanárok beszélgetéseit, előadásait hallhatjuk, könyv- és folyóiratbemutatókat tartunk. Ezeken a műsorokon, amelyek az újvidéki közönség előtt is nyitottak, és amelyeket hallgatóink vezetnek, vendégünk volt Ladik Katalin költőnő, a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetének tagjai, Kontra Ferenc Márai- és József Attila-díjas író, aki írószemináriumot is tartott hallgatóinknak, Hajvert Ákos és Tóth Lóránt Péter Radnóti-díjas versmondók, Sándor Zoltán és Csík Mónika a Sikoly folyóirat munkatársai, Beszédes István József Attila-díjas költő és dr. Urkom Aleksander, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Szlavisztikai Intézete Szerb Szakának tanára. A Kontaktzóna keretében adtuk át a 2015-ös egyetemista esszéíró pályázat díjait is. Hallgatóink kutatásaikkal, művészeti produkcióikkal 2002 óta vannak jelen a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciákon. Az ünnepi műsoralkotás a Kreatív Műhely keretein belül zajlik. Új hullám címmel rádióműsorok készültek el, melyeket az Újvidéki Rádió sugárzott. Nyílt napot, VMTDK-műhelyeket, kutatásmódszertani tanfolyamokat  és TDK-házikonferenciát is szerveztünk mentorok és fiatal kutatók részvételével. A 20. jubileumi magyar nyelvi és nyelvhelyességi versenyre nyelvészeink és doktoranduszaink elkészítették az Anyanyelvi mozaik című kompetenciafejlesztő feladatgyűjteményt.

Csorba Béla
Molnár Csikós László

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az idei tanévtől a tanszék két tanára is nyugdíjba vonult. A tanszéknapi ünnepségen a kollégák megköszönték eddigi tanszéki tevékenységüket, és felkérték őket egy-egy kiselőadás megtartására. Dr. Molnár Csikós László Az anyanyelv eszményének viszonylagossága, Csorba Béla, aki a tanszék lektoraként vonult nyugdíjba, Anta, at, vok és társaik (A magyar eredetű szerb földrajzi köznevekről) címmel értekezett.

Utasi Csilla

A szerdai tanszéknapi ünnepségen  átadták a 2015. évi Sinkó Irodalmi Díjat. Az elismerést a dr. Bence Erika, dr. Csányi Erzsébet, dr. Ispánovics Csapó Julianna, dr. Toldi Éva és dr. Utasi Csilla összetételű bizottság Celler Kiss Tamásnak ítélte oda Anyaméh című, a zEtna Kiadónál 2015-ben megjelent verseskötetéért. A díjazott munkáját dr. Utasi Csilla, a díjat odaítélő bizottság elnöke méltatta, és felszólalásában kiemelte, Celler Kiss Tamás verseskönyve emlékekből, az érzékelés képeiből épül fel, miközben már címével a test sötét belsejére, mindannyiunk eredetének helyére utal, melyről a születés aktusához hasonlóan csak homályos, érzékelés előtti emlékeink lehetnek: „A versek emlékeket, érzékeléseket, ítéleteket idéznek meg. A kifejezett tudattartalmak csak abban az esetben lehetnek az épülő ház részei, ha a ház maga a teljes lélek. A kőműves munkáját leíró kifejezések egyidejűleg a versek anyagára, keletkezésére irányítják a figyelmünket.” Mint mondta, ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni az élményt, amely Celler Kis Tamás versei hagynak maguk után, azt mondaná: kötete azzal a tapasztalattal ajándékoz meg bennünket, hogy a költészet nem más, mint lelki valóság. Verseiben a hiány, anélkül, hogy terhe bármit csökkene, valamilyen teljes, vigasztaló, enyhe közegbe kerül át.

Kiss Tamás

Kiss Tamás, miután átvette az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék első tanszékvezetője nevével fémjelzett díjat, egy mobilos performansz keretében elmondta, neki mint pályakezdőnek, jóleső érzés egy ilyen rangos díj átvétele. Kötete jórészt szabad verseket tartalmaz, naplószerűen íródott, azaz személyes, vallomásszerű gyűjtemény:

− Úgy érzem, ezáltal egy olyan szellemi közösség képzeletbeli tagjává váltam, ami alakítja, formálja és egyáltalán a vajdasági magyar irodalmat jelenti – mondta a fiatal költő.

Az ünnepi rendezvényen immár második alkalommal díjazták az oktatási minisztérium és a Magyar Tanszék közös magyar nyelvi és nyelvhelyességi versenyének országos döntőjében, a köztársasági versenyen legjobb eredményt elért diákokat és felkészítő tanáraikat. A Magyar Tanszék ünnepségének végén dicséretben és könyvjutalomban részesültek azok a hallgatók, akiknek az összesített tanulmányi eredményük meghaladja a kilences átlagot. Az ünnepség fogadással ért véget.

Tanszéknap 2015. október 21. képek

Tanszéknap 2015. október 21. képek

Tanszéknap 2015. október 21. képek

 

Paraczky László