Hírek

Szenttamás.rs

Legnagyobb makett a Balkánon

 

A szenttamási Zsebszínházban október 13-tól megtekinthető a legnagyobb makett kiállítás a Balkán-félszigeten, amelyet a belgrádi Borivoj Vulić több, mint 20 évig készített. Maga a makett megpróbálja bemutatni mindazt, ami látható és megtörténik úgy a városban mint a falun, az ott zajló életet és körülményeket. A makett 44 négyzetméteres és több mint 5000 tárgyból áll: – Mindazmi a kiállításon látható, átlagban 87-szer kisebb, mint a valóságban. Maga a makett egyúttal oktatási eszköz is, hiszen minden olyan dolog megtalálható itt, amiről a gyerekek az iskoláskor előtti intézménytől a középiskoláig tanulnak, ugyanakkor egy kiváló lehetőség nézelődésre azoknak a felnőtteknek, akik szeretik a szép dolgokat. Az elképzelt városban minden megtalálható a tömbházaktól, parkoktól és a villamosoktók kezdve a templomokon, személygépkocsikon át egészen az emberekig, akik itt élnek. A városi részben vannak még áruházak, vasútállomás, metróállomás, szökőkút és sportlétesítmények, a falut ábrázoló részben pedig szántóföldek, gyümölcsösök, méhkaptárok, vízimalom, háziállatok és még sok apróság. A különálló épületek és tárgyak makettjeit 20 évig készítettem, az itt látható kiállítást pedig 10 év alatt állítottam össze. Azt mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy makettezéssel az általános iskola 6. osztályában kezdtem el foglalkozni és azonnal meg is szerettem. Az itt látható makettet először 2000-ben Belgrádban állítottam ki, ahol éveken keresztül látogatták a gyerekek, majd néhány év után kezdtem vele járni Szerbia városait, a gyerekek nagy örömére. Két kísérőkiállítást is hoztam. Az egyikben mintegy 800 Barbie baba, a másikban pedig több mint 2000 kisautó látható. A kisautókat még gyerekkoromban kezdtem el gyűjteni, szerettem velük játszani, idővel pedig ebből egész komoly hobbi és gyűjtemény lett. A Barbie babák pedig a három lányomnak köszönhetően jöttek össze, hiszen mindegyikük szeretett velük játszani. A rokonságtól, ismerősöktől is kaptak több alkalommal babákat, a meguntakat viszont nem dobták el, idővel így egy nagyobb gyűjtemény lett az egészből. Különösen örülök annak, hogy a makett mellett a kísérőkiállítások is nagyon tetszenek a gyerekeknek.

Hogy az óriási felületű makett elkészítésénél mi mindent használt fel, beszélgetőtársunk elmondta, szinte minden olyan anyagot, amiből lehet valamit készíteni, de munkájában a műanyag dominál: – A zöldövezetek kialakítása esetében kartont és apró köveket, csiszolópapírt, továbbá szivacsot, habszivacsot és más anyagokat használtam. Persze, festéket is minden mennyiségben. A fák papírból vannak, a vasúti sínek viszont fémből, mint ahogyan a trolibusz és a kisvonat is – magyarázta Borivoj Vujić.

Makettok október 15. kiállítás

A kiállítás a Zsebszíházban október 17-ig látogatható, reggel 9-től 19 óráig. A belépő ára 100 dinár.

Paraczky László