Önkormanyzati hírek

Szenttamas.rs

 

Szenttamás és Miskin város együttműködési memorandumot írt alá

A szenttamási községháza kistermében október 19-én ünnepélyes keretek között Szenttamás község és az Orosz Föderáció Jaroslav régiójához tartozó Miskin városa között együttműködési szerződést írtak alá. A dokumentum, melyet a község polgármestere, Radivoj Paroški és Olga Viktorovna Minajeva, az említett régió elnöke látott el kézjegyével, kimondja, a cél az orosz és a szerb nép tradicionálisan jó viszonyainak továbbfejlesztése, az együttműködés fejlesztése és a tapasztalatcsere. Az együttműködés egyelőre a kultúra, turizmus, sport, közgazdaság terén valósul meg. A szenttamási polgármester ezzel kapcsolatba elmondta, innentől a barátság még magasabb szintre emelkedik, új kapcsolatfelvétel felé irányuló lépések történnek a két ország között: ‒ Szenttamás és Miskin területileg messze vannak ugyan egymástól, de ez nem jelenti azt, hogy szívben és lélekben nem lehetünk egymáshoz közel. Ezt már egyszer bizonyítottuk, amikor náluk vendégeskedtünk, akkor testvérvárosi kapcsolat létesült a két város között, a kapcsolatok bővítése pedig ezalatt a néhány nap alatt, amíg az ottani delegáció községünkben tartózkodik, fokozatosan elmélyül – magyarázta Radivoj Paroški.

Az Orosz Föderáció Jaroslav régiójának elnöke, Olga Viktorovna Minajeva kiemelte, Szenttamási tartózkodása során lehetősége volt megismerni a házigazdákat és a környező települések polgárait, és meggyőződött arról, hogy mindannyian szeretik az országot: ‒ Éreztem és láttam az itteni hatalmas és erős szellemi kultúrát, ami örömmel tölt el mindannyiunkat, és világossá vált számomra, hogy nagyon sok olyan közös terület van, amely helyet ad az együttműködésnek. Nagyon bízom benne, hogy minden egyes találkozásunkkor közelebb kerülünk egymáshoz. Nálunk van egy közmondás: jobb egyszer meglátni, mint százszor meghallani. Erre alapoztunk – mondta az orosz delegáció vezetője, aki egyúttal megköszönte a szenttamási önkormányzatnak a meghívást, hogy jelen lehettek a városnapi ünnepségen.

A memorandum tartalma szerint a szenttamási és az orosz testvérváros jövőbeni feladatai között szerepel, hogy fejlesztik és segítik a különféle szervezetek kapcsolatainak realizálását, rendszeresen ápolják azokat a kontaktusokat, amelyekben a civil szervezeteknek, a gazdasági élet szereplőinek, a kulturális intézményeknek, az ismert alkotóknak, fiatal tehetségeknek kiemelkedő szerepük van. A fontos kulturális és politikai eseményeken képviselik a saját településeiket, bemutatják a kiemelkedő művészeiket, művelődési egyesületeiket, fontos szerepük lesz az egymás szokásainak megismerésénél, és elősegítik a turizmus valamint a sportélet fejlődését. A dokumentum szerint pontosítják a két város közötti kereskedelmi együttműködést, megszervezik a gazdasági és közgazdasági tapasztalatok cseréjét, kiállításokat, konferenciákat, a vállalkozók találkozóját, amellyel segítik a résztvevők közötti együttműködés elmélyülését a gazdasági életben.

Az ünnepélyes aláíráson jelen volt Miskin város adminisztrációs felelőse, Jelena Antonovna Vladimirovna, a város igazgatója, Vasilij Vladimirovics Tjorkin, Miskin turisztikai felelőse, Svetlana Vladimirovna Csistjakova és Irina Mihajlovna Dejkina, a helyi kultúrotthon igazgatója. Szenttamást a Községi Képviselő-testület elnökhelyettese, Nestor Golubski, Julija Popić, a Községi Közigazgatási Hivatal vezetője, Relja Kurjački, Đorđe DŽekov, Stefan Mladenović, Ifjú Zoltán és Jovica Andrić a községi tanács tagjai, valamint Branislava Sekulić, a helyi Kultúrotthon igazgatója képviselte.

 

Paraczky László