Menni vagy maradni?

Szenttamas.rs

 

Az otthon ott van, ahol az ember jól érzi magát, és ahol a család együtt van

Az utóbbi évek egyik jellemző társadalmi/gazdasági jelensége Szerbiában, hogy egyre többen mennek külföldre hosszabb-rövidebb időre tanulni, dolgozni, egzisztenciát teremteni. Egyesek hazajönnek, nem szeretnének másik országban letelepedni, sokan viszont a külföldi új otthon mellett döntenek. Mindkét oldalnak megvannak a pro és kontra érvei.

A december közepéig tartó 12 részes interjúsorozatban olyan egyéneket, fiatalokat, családokat szólítunk meg, akik itt hagyták otthonukat és ideiglenesen vagy véglegesen külföldre költöztek.

10. rész

Kérdéseinkre a szenttamási Nagy Attila és Nagy Rozmaring Elvira válaszolt

 

Nagy Rozmaring Elvira: ‒ 1981. március 24-én születtem Szenttamáson, a férjem, Nagy Attila 1978. január 8-án született szintén Szenttamáson. 2002-ben házasodtunk össze, előtte 5 éven át szórakoztunk, úgyhogy már 21 éve egymás mellett éljük az életünket. Három fiunk van: Árpád (2004), Hunor (2007) és Sebestyén (2013). Az általános iskolát Szenttamáson fejeztem, majd az óbecsei Gimnáziumban érettségiztem. A gimnázium után az újvidéki óvóképző főiskolán tanultam, 2003-ban diplomáztam. Az óvónői pályafutásom ott véget is ért. A szenttamási iskoláskor előtti intézményben 5 alkalommal pályáztam sikertelenül. Egyszer próbálkoztam Újvidéken, egyszer Feketicsen, de ott is sikertelenül, mert mindig megvolt már előre, hogy ki kapja meg a munkát, és ebből nagyon elegem lett. A legidősebb fiam születése előtt egy kiskereskedelmi üzletben dolgoztam elárusítóként, ez volt a legutolsó dolog, amire gondoltam valaha, hogy boltos néni leszek, de hát dolgozni kellett, így lehúztam két évet a boltban: egyet az első fiam születése előtt, egyet a második fiam születése előtt, de ezt a 2 évet is bejelentetlenül dolgoztam, úgyhogy még szülési pótlék sem járt. Amikor a második fiam betöltötte az egy évet, egy jó ismerősöm, aki szintén óvónő, beajánlott a szenttamási Gyöngy egyesületbe óvónőként. Az egyesület a szellemileg és fizikailag sérült személyek megsegítésével foglalkozik. Pályázatot nyertek egy inkluzív óvoda működtetésére, de csak 9 hónapra. Elkezdtem ott dolgozni a hét minden napján délután 15-től 18 óráig. Szerencsémre meghosszabbították még 9 hónapra. De amikor lejárt a második 9 hónap, akkor be kellett fejezni az óvodai foglalkozásokat, mivel több pályázatot nem nyert az egyesület az óvoda fenntartására. Ekkor kaptam az ajánlatot, hogy dolgozzak az egyesület napközijében, ahová 14 éves kortól 65 éves korig járnak a felhasználók, és különböző műhelymunka-foglalkozásokat kellett vezetnem. Az egyesületnek van egy kombija, amivel minden reggel elhozzák és hazaviszik a felhasználókat a napközibe. Így sofőrként is elkezdtem a pályafutásom. Ez így ment 2 évig, és 2013 februárjába megtudtuk, hogy októberben újra babázni fogunk. Az egyesületben különböző forrásokból kaptuk a fizetést, közmunka, pályázatok, de volt, amikor pár hónapot volontőrként dolgoztunk ingyen. A jó az volt, hogy amikor megtudtam, szülési szabadságra kell mennem, éppen be voltam jelentve, így járt 2 évig a szülési pótlék. Már 3 gyermekünk volt, és ekkor a férjemmel elkezdtünk gondolkodni, hogyan is teremtsünk egzisztenciát a három fiúgyereknek Szerbiában. 2015 októberében vissza kellett mennem munkára, de az egyesület nem tudott adekvát munkahelyet biztosítani, elkezdtem tehát dolgozni boltosként egy kiskereskedelemben, mezőgazdasági gépekhez alkatrészeket árultam. Ekkor történt az, hogy a férjem novemberben egyik barátunkkal útnak indult Angliába. Közben a Gyöngy egyesület ajánlott nekem egy munkahelyet munkaterapeutaként, de csak részmunkaidőt tudtak fizetni. Elvállaltam azt is, így délelőtt az egyesületben dolgoztam 4 órát (8‒12 óráig), majd délután 14 órától a boltban. Ez így ment 6 hónapig, a férjem külföldön, én Szenttamáson a három gyerekkel egésznapos munkaidővel. Itt az volt a szerencsénk, hogy a szüleink nagyon sokat segítettek a gyerekvigyázásban, és a többi mindenben is mellettünk álltak és állnak is a mai napig. 2016 júniusában szóltak az egyesületből, hogy szükségük van egész munkaidős munkaterapeutára, ezért náluk folytattam a pályafutásom, és a mai nap is az egyesületben dolgozom. Itt még megemlíteném, hogy az egyesületben való munkám során 8 akkreditált képzésem is van a szellemileg és fizikailag fogyatékos személyekkel való foglalkozások és a szociális programok végzésére.



A Nagy család: Attilla, Elvira, Árpád, Hunor és Sebestyén

Sokáig kitartottatok itthon, most viszont újra próbálkoztok a külföldi munkavállalással.

Nagy Rozmaring Elvira: ‒ Most decemberben jöttünk ki a gyerekekkel Németországba, úgy gondoltuk a férjemmel, hogy még szüneten vannak és én szabadságon, addig itt leszünk, és majd meglátjuk, nekünk megfelel-e a külföldi élet. Itt az embernek nem kell gondolkodnia a pótmunkáról, ledolgozza a munkaidejét, és a családdal töltheti a többi idejét. Én igenis azon gondolkodom, hogy a gyerekeknek jobb jövőt biztosítsak, és az csakis valahol másik országban lehetséges, nem akarom, hogy a gyerekeink is Szerbiában tanuljanak tovább, nem akarom, hogy ott szerezzenek diplomát, amit soha többet nem tudnak hasznosítani. Nekünk szülőknek dolgoznunk kell külföldön és Szerbiában is, de inkább dolgozunk egy olyan országban, ahol az embernek megfizetik a munkáját.


Az új munkahely

Nagy Attila: ‒ Szenttamáson fejeztem az általános iskolát, majd Bácstopolyán a mezőgazdasági középiskola állatorvosi technikus szakán érettségiztem. 2000-ben elkezdtem dolgozni a szenttamási mezőgazdasági szövetkezetben állatorvosi technikusként. A juhok anyakönyvvezetését végeztem, és egészségügyi állapotának megőrzésével foglalkoztam, és ha szükség volt, traktorral is kellett dolgoznom, s minden mezőgazdasági munkát meg kellett csinálnom. Az első két évben nagyon rossz volt a fizetés, sokat késtek a kifizetéssel, de az utána való évek már csak jobbak voltak. Nem volt gond a munkával és a fizetéssel sem, ritka volt Szenttamáson az a cég, amely 40 000 dináros fizetést biztosított a munkásnak, csak az volt a baj, hogy 2015-ben elkezdtek késni a kifizetések, az árak a boltokban növekedtek. 2015 novemberében pakoltuk össze a bőröndömet, és elindultunk egyik barátommal Angliába. Ott egy étteremben segédmunkásként dolgoztam. Meg voltam elégedve a fizetéssel. 2017 januárjában jelentkezett egy magyarországi ismerősöm (ők kint élnek Skóciában 5éve), hogy van munka Skóciában, Glasgow mellett egy faluban egy lovas farmon. Így kerültem Skóciába. Februárban elkezdtem dolgozni a farmon, lakást is biztosított a munkáltató, és bejelentett munkám volt. Elkezdtük tervezni a kipaskolást, autót vettem, lakásokat is nézegettük, és az volt a terv, hogy júliusban hazamegyek a családért, és Skóciában folytatjuk az életet. Ez mind jó lett volna, de ekkor szavazták meg az angolok a brexitet. Nekem megvolt minden dokumentumom a kintléthez, de a hivatalban nem tudtak pontos információt adni, a gyerekeknek és a feleségnek mikor lehet majd elrendezni a szükséges dokumentumokat a kiköltözéshez. A feleségem azt mondta, hogy akkor inkább jöjjek haza, és majd valahogy lesz. Júliusban hazamentem, augusztusban újra visszavettek a volt munkahelyemre a szövetkezetben. 2017 októberében bejelentették, hogy lassan csődbe jut a szövetkezet. Lecsökkentették a bérünket, és decemberben már nem is kaptunk fizetést. Akkor újra felmerült a téma, hogy útra kell indulni, de most már véglegesen. Mivel az én feleségem egy kicsit otthoniasabb, azt mondta, várjunk még egy kicsit. A 2018-as évünk indult a legrosszabban, 3 hónapon át sem én, sem a feleségem nem kaptunk fizetést. Ekkor kezdtem el keresgélni a külföldi munkákat. Bejelentkeztem egy magyarországi ügynökséghez is dán munkára, szintén farmon kellett dolgozni. Aznap, amikor hívtak, hogy egy hét múlva indulhatok Dániába, felhívott az unokatestvérem Németországból, és azt mondta, június elején jön haza, és június 10-én indulunk vissza Németországba, majd ott találunk nekem is munkát. Júniusban kihozott Németországba, Goddelau városába, 2 hónapot nála laktam a lakásban. Először egy lovas farmon dolgoztam, majd egy disznófarmon, most pedig Freinenfelsbe vagyok szintén lovas farmon. A gazdám állatorvos, klinikája is van, segítek mint állatorvosi asszisztens, amikor kell, a munkaidőm többi óráját pedig a lovak etetése, sétáltatása, tisztában tartása, a takarmány bekészítése tölti ki. A munkaidő 8 órás, hétfőtől szombatig tart, nem nehéz, mindenki kedves, megbecsülik a munkámat. A lakást biztosítják. Ha majd a család itt lesz, akkor egy kicsit nagyobb lakásra lesz szükségünk, de most ez is elég.

A család felfedezi új otthonának környékét

‒ A fizetésed elég a megélhetésre? Félre is lehet tenni belőle?

Nagy Attila:‒ Ha lakást kell bérelni, akkor mindkettőnknek dolgoznunk kell, de többet lehet spórolni is, akár jobb autóra, nyaralásra vagy kinek mire van szüksége. A legjobban azért szeretném, hogy kiköltözzünk, mert itt nem kell gondolkozni arról, hogy holnap lesz-e pénzünk megvenni a napi szükségleteket, a gyerekeknek itt csak jobb lehet az iskoláztatás is. Nekünk kell jobb jövőt biztosítanunk nekik. Honvágya mindenkinek van, de elmúlik, a technológia olyan fejlett, hogy órákig lehet beszélgetni az otthoniakkal, ha az embernek szüksége van rá.

Több időt tud együtt tölteni Németországban a család

‒ Mit hagytatok otthon?

Mindketten: ‒ Otthon hagytuk szerető szüleinket, de ők is mellettünk állnak, és megerősítik döntésünket, mivel tudják, hogy igaz, messze tőlük, de jobb jövőt biztosíthatunk magunknak is és a gyerekeinknek is. Otthagytuk a testvéreket, barátokat, a házunkat, de az mindig megvár bennünket. Itt Németországban az emberek hétköznap dolgoznak, hétvégén szórakoznak, vannak mindig családi és gyerekprogramok is. Itt a faluban nincsenek vajdaságiak, de a 70 kilométeres körzetben igen, s velük is felvesszük a kapcsolatot.


Itt több időt van együtt a család

‒ Menni vagy maradni?

Mindketten:‒ Ez egyéni döntés, senkit se lehet rábeszélni, de lebeszélni sem, nagy akarat kell a kiköltözéshez. Még mi is félúton vagyunk. 2019 júniusára tervezzük a kiköltözést.

 

P. L.

H. F. H.

N. D.

Fénykép: Nagy Rozmaring Elvira, Nagy Attila

A projektum a Vajdasági Autonóm Tartomány, Tartományi Kulturális, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság támogatásával valósul meg

 

További írások a sorozatból

Vissza a főoldalra