Szenttamás.rs

Visszamenni bármikor lehet

Az utóbbi évek egyik jellemző társadalmi/gazdasági jelensége Szerbiában, hogy egyre többen mennek külföldre hosszabb-rövidebb időre tanulni, dolgozni, egzisztenciát teremteni. Egyesek hazajönnek, nem szeretnének másik országban letelepedni, sokan viszont a külföldi új otthon mellett döntenek. Mindkét oldalnak megvannak a pro és kontra érvei.

A december közepéig tartó 12 részes interjúsorozatban olyan egyéneket, fiatalokat, családokat szólítunk meg, akik itt hagyták otthonukat és ideiglenesen vagy véglegesen külföldre költöztek.

11. rész

Kérdéseinkre Pető Valentin és Molnár Anita válaszolt a németországi Offenburgból

Pető Valentin: ‒ Újvidéken születtem 1986. szeptember 22-én. Az általanos iskolát a szenttamási J. J. Zmaj iskolában fejeztem, majd Becsére iratkoztam a Műszaki Szakközépiskolába automechanikus szakra. A közepiskola után egy évig nem sikerült munkát találnom, és bejelentkeztem önkéntesen a katonaságba. Katonaság után biztonsági őrként dolgoztam pár évet minimális bérért. 2008-ban beiratkoztam az újvidéki közgazdasági főiskolára, mellette dolgoztam, és 2012-ben diplomáztam. Munkát a szakmában hiába kerestem, mert nem volt ismeretségem, és nem voltam párttag, hogy kapjak valami jobb munkát. Ezért visszamentem a régi munkahelyemre, pénzszállító kocsit hajtani. Fél év után a cég rossz helyzetbe került, késtek a fizetések. Utána elegem lett, megcsináltattam a magyar útlevelet, és elkezdtem keresni a külföldi munkákat. A párommal elindultunk német tanfolyamra, ahol az A2 szintet sajátítottam el. 2014-ben egy zürichi rokonom felajánlotta, menjek ki hozzá, és próbáljunk munkát találni. Nem sikerült semmit sem találnom, úgyhogy Zürichből átjöttem Németországba, egy temerini ismerősünk segítségével. Egy üzletlánc (Edeka) raktárában kezdtem dolgozni, ahol már sok vajdasági munkás volt. Mivel egy közvetítő cégnek dolgoztam, minimálbért kaptam, és munkásszállón helyeztek el. Ez a fizetés nem volt elég családalapításra, és más munka után néztem.

Valentin, Anita és Viktória Szlovéniában (2017)

‒ Hol kerestél ezt követően munkát?

Pető Valentin: ‒ 2015-ben átköltöztem másik városba, ahol jelenleg is élünk, Offenburgba. Egy olasz cukrászdában kaptam munkát, ahol a fagyifőzés volt a dolgom. A szállást és az étkezést biztosították, és tudtam szépen takarékoskodni. Májusban megszületett a kislányunk, Viktória. Lakást csak szeptemberre sikerült találnom, pár hónap keresgélés után az egyik munkatársamon keresztül, és háromhavi kauciót kellett előre kifizetnem. Akkor mentem haza a családért, és kihoztam őket. Így már nem volt elegendő a fizetés, ezért jobb munka után néztem. 2016-ban a Penny logisztikai centrumban kezdtem dolgozni. Napi 8 órat, 5 napot hetente. Az idén nyáron a cégem elküldött továbbképzésre kamionsofőrnek. Jelenleg sofőrkent dolgozom. A munkahelyem 20 km-re van, úgyhogy kocsival járok. A fizetéssel meg vagyok elégedve, meg tudunk belőle élni, el tudunk menni nyaralni, és nem kell minden apróságon spórolni. Mivel szeretünk utazgatni, ezért hétvégenként sűrűn elmegyünk valahova kirándulni. Sok látnivaló van a környéken, itt van a Schwarzwald-hegység, a francia és a svájci határ úgyszintén közel van. Ami a társalgást illeti: vannak magyar és horvátországi barátaink. Ami az itteni megélhetést illeti: az árak nem sokban különböznek az otthonitól, ami drágább, mint otthon az a házbér, az ingatlanárak magasabbak, a biztosítások (autó, lakás, egészségügy...), orvosi ellátás. Egy jobb fizetésből meg tud élni egy háromtagú család, itt nem gondolok semmi luxusra, de két fizetésből már szépen lehet spórolni is. Az elején nagyon nehéz volt, főleg a nyelv és a honvágy miatt, de ma most már nem bánom, hogy így döntöttem, lehet, hogy korábban meg kellett volna tennem ezt a lépést.

(Most átadom a szót a feleségemnek.)

Plitvicei-tavak (2017)

Molnár Anita: ‒ 1988. november 2-án születtem Verbászon. Az általános iskolát Szenttamáson, az egészségügyi szakközépiskolát Újvidéken fejeztem. Utána Belgrádba iratkoztam az egészségügyi főiskolára, röntgen technikusi szakra. 2010-ben diplomáztam, a 6 hónapi gyakorlat után rögtön munkát is kaptam az újvidéki egészségházban. 2012-ben úgy döntöttem, tovább képezem magam, mert még egy oklevél csak jót hozhat. Fizetésemelést viszont nem kaptam. 5 évet dolgoztam, szerettem a munkám meg a kollektív is álmodni való volt. De sajnos a fizetés nem volt nagy, sőt még csökkentették is 10%-al. Akkori barátom, mostani férjem, Valentin úgy döntött, hogy külföldön próbál szerencsét. Nagy választásom nem volt, maradok vagy megyek. Összeházasodtunk, gyerekünk született, amikor Valentinnak sikerült lakást bérelnie, a lányommal kiköltöztünk. A munkahelyemen felmondtam, amit persze nagyon sajnáltam. Most is könnybe lábad a szemem, mikor visszagondolok.

Zadar (2017)

‒ Jobbak a lehetőségek a munkaerőpiacon nyelvtudással? Németországban is fejlesztetted a nyelvtudásodat?

Molnár Anita: ‒ Kiköltözésem után három hónapra nyelviskolába iratkoztam, ahol elölről kezdtem mindent, mivel Szerbiában megcsináltam az A2 szintet. 1,5 évbe tellett, mire eljutottam a B2 szintre, ami persze a szülők segítsége nélkül nem ment volna, a férjem dolgozott, én meg pedig minden nap 8-tól 13-ig az iskolában tartózkodtam, a kislányt nem volt aki vigyázza, úgyhogy a szülők váltakozva jöttek. Mivel a szakmában nem tudtam munkát találni, mert elég komplikált a diploma honosítása, elkezdtem egy olasz cukrászdában dolgozni, lassan 2 éve, kisegítőként. Közben sikerült egy újabb állast találnom, egy nőgyógyászati magánrendelőben orvosi asszisztensként. Az otthoni barátokkal tartjuk a kapcsolatot, igaz, hogy szerteszét vagyunk, Szerbia, Svájc, Ausztria, Németország, de azért évente egyszer-kétszer találkozunk, és ilyenkor kivan a csapat.

Szenttamáson 2017-ben

‒ Mi hiányzik abból, amit itthon hagytatok?

Molnár Anita: ‒ A szülők, testvérek, barátok hiányoznak, és azt semmi sem tudja pótolni, igyekszünk évente kétszer látogatóba menni, de a mi otthonunk már itt van, jelenleg nem tervezünk visszaköltözni Szerbiába.

Colmar (Franciaország)

‒ Mit emelnél ki abból, ami Németországban elnyerte a tetszésedet?

Molnár Anita‒ Németországban jó, hogy aki dolgozni akar, gond nélkül találhat munkát, nem kell ismeretség vagy politikai párt segítsége. A fizetések nem késnek, és meg lehet normálisan élni.