Menni vagy maradni?

Szenttamas.rs

 

Innen bármikor haza lehet menni

Az utóbbi évek egyik jellemző társadalmi/gazdasági jelensége Szerbiában, hogy egyre többen mennek külföldre hosszabb-rövidebb időre tanulni, dolgozni, egzisztenciát teremteni. Egyesek hazajönnek, nem szeretnének másik országban letelepedni, sokan viszont a külföldi új otthon mellett döntenek. Mindkét oldalnak megvannak a pro és kontra érvei.

A december közepéig tartó 12 részes interjúsorozatban olyan egyéneket, fiatalokat, családokat szólítunk meg, akik itt hagyták otthonukat és ideiglenesen vagy véglegesen külföldre költöztek.

4. rész

Kérdéseinkre Papp Albert és Tóth Bernadetta válaszolt a németországi Magdeburgból

A Németországban élő szenttamási Papp Albert és Tóth Bernadetta élete nem sok mindenben tér el a többi sok ezer külföldre költözött magyar fiatal történetétől. Talán csak annyiban különbözik, hogy Albert itthon kiváló sportoló volt. Fiatal kora ellenére kétszeres országos és többszörös tartományi bajnok maratonfutó, több mint 100 arany-, ezüst- és bronzérem, továbbá több tíz serleg, elismerés, köszönőlevél tulajdonosa. Mindennek azonban idehaza semmilyen hasznát sem vehette. Kiváló sportolóként egy kis időre kapott ugyan ösztöndíjat, de ez minden. Úgy gondolta, külföldön talán jobb lesz, megpróbálja. Időközben megismerkedett az akkor már Németországban tartózkodó és dolgozó Bernadettával, s ő is kiköltözött. A folytatásban az ő történetüket olvashatják.


Papp Albert és Tóth Bernadetta a kislányukkal


Bernadetta Újvidéken született 1996. november 11-én. Általános iskolai tanulmányait Szenttamáson végezte, ezt követőem közgazdasági-kereskedelmi szakközépiskolát fejezett Óbecsén. Albert 1992-ben született Bácstopolyán. Az általános iskola után az újvidéki Mihajlo Pupin Elektrotechnikai Középiskola automatika szakán végzett. Aktív sportolóként először edzői főiskolára iratkozott Szabadkára, testnevelési tanári képzést pedig Újvidéken szerzett.


A Németországban élő szenttamási Papp Albert és Tóth Bernadetta a kislányukkal


‒ Nagylány létemre a nyári szünetben kalászolni jártam napi 1200 dinárért. Máskor pedig a húgomat vigyáztam, amíg a szüleim dolgoztak. Igazi munkám nem volt. Ami Szenttamást illeti, hiányzik a városom, hisz ott nőttem fel, oda köt minden. Hiányoznak a barátok, a kis közösségünk, a rokonok. Amiből elegem lett, az tulajdonképpen maga a rendszer. A rendszer, ami folyamatosan arra „törekszik”, hogy az ország fejlettebb legyen, közben pedig folyamatosan hátrafelé megy, és egyre több embert taszít ki magából. Elegem lett abból, hogy a legtöbb munkahelyre csak összeköttetéssel, ismerősök révén vagy vaskos borítékkal tudok jelentkezni. És abból is, hogy a magasan szakképzett emberek hamburgert sütnek aprópénzért, vagy reggeltől estig gürcölnek azért, hogy a számlákat kifizessék, közben pedig alig marad valami a megélhetésre – sorolja a kiköltözés okait Bernadetta.

Albert közben maga elé nézve szedi össze gondolatait: ‒ Az egész életemet otthon hagytam. A városomat, ahol eddig éltem, a barátaimat, a családomat, a rokonokat, a lóversenypályát, ami közel 10 évig a második otthonom volt, hiszen folyton ott edzettem. Abbahagytam a versenyzést, otthagytam az ismerősöket, a futótársakat, sportoló barátaimat és még sorolhatnám. Nem tudtam megélni sem a sportból, sem másból. Most viszont, amikor már családot alapítottunk, az embernek másképp jár az esze. Otthon nem tudtam ennyi dolgot ilyen gyors tempóval biztosítani a családomnak. Valahogy úgy fogalmaznék: minden érmének két oldala van, valamit valamiért. Szóval mindenből elegem lett. Nyár volt, éppen fejeztem a sulit. Szerdán volt a diplomavizsgám, szombaton pedig belepakoltam az egész életemet három táskába. Aznap este már úton is voltam Magdeburg felé. Azzal a tudattal jöttem ki, hogy veszíteni úgysincs mit, bármikor hazamehetek. Folyamatosan előttem lebegett a szülők és a társaim nehéz sorsa. Nem akartam úgy élni, mint a mostani 30-as, 40-es, 50-es korosztály. Ahol az egyik fél kinn van külföldön, eltartja a családot (vagyis küldi haza a pénzt), és évente 2-3 alkalommal jár haza. És nem akartam 40 évesen nekivágni, próbálkozni egy idegen országban, aminek még a nyelvét sem tudom tökéletesen. Ezért úgy döntöttem, hogy most, 24 éves koromban megpróbálom, és sikerült. Van állásom, dolgozunk, jól élünk, van családunk, és boldogok vagyunk. Évente 2-3 alkalommal járunk haza, az otthoniak pedig 1-2 alkalommal kijönnek hozzánk látogatóba.


Magdeburg


Bernadetta, te hogyan kerültél ki Németországba?

‒ Először apukám dolgozott kint Németországban, 3 évig, majd 2015 júniusában, diplomázásom után pár nappal az egész család kiköltözött Magdeburgba. Később a párom is utánunk jött. Otthon hiába tanultam 8 évig a német nyelvet, nem volt elég, így arra kényszerültem, hogy nyelviskolákba menjek, később pedig a németek közt mozogva mélyítettem el a nyelvtudásom. Az iskolákat követően kezdtem el dolgozni a jelenlegi munkahelyemen. Azonban hiába van szakképesítésem, tökéletes nyelvtudás hiányában még mindig nem dolgozhatok a szakmámban, így egy főiskolán takarítok este 19 órától. Párommal eleinte a szüleimnél éltünk, ahol öten voltunk egy 2,5 szobás lakásban. Amikor Albert is elkezdett dolgozni, anyagilag könnyebb lett a helyzetünk, és sikerült bérelnünk egy háromszobás lakást, ahol jelenleg is élünk. A munkám nem mondható fizikailag nehéznek, inkább az oda-vissza utazás, és a villamos várása/váltása merít ki. Nem panaszkodom, a munkám meg van rendesen fizetve. Ennek ellenére nem tervezek sokáig itt maradni, ugyanis szeretnék a saját szakmámban dolgozni. A munkámnak a jó oldala az, hogy este dolgozom, tehát egész napom van ügyeket intézni, elrendezni a dolgaimat, így nem kell semmi miatt kimaradnom. A pótmunkára csak akkor van szükség, ha valamire gyűjtünk a párommal, olyankor tovább maradok, mert jól fizetik a túlórát. Az emberek és a szomszédok kedvesek, illetve kulturáltan fogadtak bennünket. Hiányzik viszont a szenttamási ,,falusi idill”, a hosszú beszélgetések boltba menet, a szomszédokkal való kávézások, a társalgás, a buli a barátokkal. Itt kint sokkal könnyebb a megélhetés, viszont lelkileg sokkal ridegebb, taszítóbb világ van, mint amiben felnőttünk. Sokszor elkap a honvágy, ezen viszont segít a modern technika, a számítógép, beszélgetünk az otthoniakkal, továbbá évente 2-3 alkalommal haza tudunk utazni 1-2 hétre. Olyankor igazán feltöltődünk, és pótoljuk mindazt, amit itt kint hiányolunk – magyarázta a fiatalasszony.

‒ Németországnak ezen a részén milyenek a megélhetési költségek?

‒ Attól függően, hogy hányan dolgoznak és élnek a családban, mekkora a jövedelem, havonta lehet valamennyit félretenni. Az élelmiszereket illetően csekély eltéréssel az árak aránylag egyformák, viszont ruházatból van, ami minőségesebb, az drágább, de kapható olcsóbb is. Ha csak az egyik fél dolgozik, az nem elég. Sajnos, többen mondják, hogy már itt sem olyan jó, mint régen. Egy háromtagú családnak minimum 1.500 euróra van szüksége a megélhetéshez. Ezt ketten könnyen megkeresik, sőt többet is.

‒ Sokan azért hagytuk el otthonunkat, mert könnyebb életet szerettünk volna, tervezni, megvalósítani a terveket, az álmokat. Otthon ez nem így volt. Itt a munka is könnyebb, heti öt napot dolgozom, a hétvégék szabadok, olyankor a családommal azt csinálunk, amihez éppen kedvünk van. Bár ritkán, de előfordul, hogy összefut a munka, és szombaton is be kell mennem dolgozni, de erről minimum 2 héttel előbb értesítenek, ráadásul nem kötelező. Viszont jól fizetik, és kár visszautasítani. Aki dolgozni és keresni akar, itt mindkettőt megteheti – magyarázta Albert.


Papp Albert és Tóth Bernadetta a Papp szülőkkel


‒ Hova jártok hétvégeken kikapcsolódni, szórakozni?

‒ Szórakozási lehetőségek közül itt sokkal több van, mint otthon. Szinte egész évben vannak különböző programok, fesztiválok, ünnepek, vásárok. Sok a park, a füves terület, így a kislányunkkal a hétvégi kikapcsolódáson sétálunk, piknikre megyünk vagy éppen sportolunk.

Papp Albert és Tóth Bernadetta a barátaikkal

‒ Felmerült-e már bennetek a gondolat, hogy egyszer hazaköltöztök?

‒ Nem tudjuk, mit hoz a jövő, és nem is igazán tervezünk. Egyelőre itt jól élünk, szép helyen található az otthonunk. Hogy mikor és hogyan költözünk haza, egyelőre megválaszolatlan kérdés, de nincs kizárva. A tervekből annyit elárulhatunk, hogy szeretnénk egy saját házat is építeni otthon, hogy ha hazamegyünk, legyen hova mennünk, legyen saját otthonunk. Itt már van.

Az ünnepre készülődő család


‒ Mit üzennétek azoknak, akik még gondolkodnak, menjenek-e vagy maradjanak?

‒ Mindenkinek, aki ilyesmin gondolkodik, nyugodtan üzenem, vágjon neki. Egy próbát megér. Innen bármikor haza lehet menni – szögezte le a szenttamási maratonfutó.

 

P. L.

H. F. H.

(Fotók: Papp Albert)

 

 

A projektum a Vajdasági Autonóm Tartomány, Tartományi Kulturális, Tájékoztatási és Vallásügyi Titkárság támogatásával valósul meg

 

További írások a sorozatból

Vissza a főoldalra