Mezőgazdaság

Szenttamas.rs

 

Későn jött a csapadék

Mintegy 30 nap után vasárnap és kedden újra esett eső a szenttamási határban. Vasárnap kiadósabb, kedden pedig már kevesebb eső esett. A szenttamási termelők szerint azonban a hosszantartó kánikula után jött csapadék későn érkezett. Tóth Nándor szenttamási termelő szerint a nagy hőség megtette  a magáét, a későn jött csapadék már nem segít a kapásnövényeken.

-Ez az eső már csak a szántásra vagy az őszi kultúrákra,  azaz kalászosoknak ér valamit, a tavaszi kapásoknak nagyon későn jött. Remények, ami a hozamokat illeti, azok minimálisak, sokat nem segít, biztosan. A szójára én 40 százalékot számolok a tavalyihoz viszonyítva, a kukoricánál jó ha meglesz az 50 százalék, több biztosan nem lesz – mondta a  szenttamási gazda. Hozzátette, világviszonylatban a szója esetében jó termésre lehet számítani,az ára is megmarad a tavalyi szinten, nálunk azonban az alacsony hozamok és a hőség miatt jó lesz, ha pozitív nullával zárják az évet a termelők.

Német Imre helyi gazda szerint is későn érkezett a csapadék:

-Ez az eső-eső után köpönyeg, semmi több. Mondjuk fele termés sem lesz a szójánál, de a kukoricánál sem.

A kérdésre, hogy esetleg a később vetett szója és kukoricafajták esetében lehet e jobb termésre számítani a szenttamási termelő elmondta, hogy mindkét növénynél vannak még zöld parcellák, de a hozamok egészen biztosan itt is sokkal alacsonyabbak lesznek mint az előző években.

Kukorica állapota a határban 2015. augusztus 18.

P. L.