Hírek

Szenttamas.rs

 

Szenttamás: Nagyon eltérőek a hozamok

 

A szenttamási határban néhány parcella kivételével befejeződött a búza aratása. A szakemberek és a gazdák szerint a hozam igen eltérő, hektáronként 2,5 és 7 tonna között alakult, azaz átlagosan 4 tonna. Egyes szakértők szerint ez megfelel a sokéves átlagnak, annak ellenére, hogy az időjárás ezúttal sem igazán kedvezett a búzának, de a többi kalászosnak sem.

 

Pajdl Zsuzsanna, a Pionir mezőgazdasági birtok agronómusa elmondta, a birtok földjein a csapadékmentes ősz és tél ellenére is átlagon felüli hozamokat értek el, köszönve a megfelelő agrotechnikának, de főleg a műtrágyának: − Tavaly ősszel sikerült optimális időben, október 1-je és 20-a között elvetni a kalászosokat. Sajnos, eléggé kedvezőtlen volt az időjárás, sem hó, sem eső nem igazán volt. Ettől függetlenül ültetés előtt elvégeztük a műtrágyázást, valamint a talaj elemzését követően a fejtrágyázását is. A búza igazából akkor indult be, amikor április legvégén elkezdett esni az eső. Nem számítottunk jó hozamra, de kellemesen csalódtunk, hiszen átlagon felüli hozamunk lett, 7 tonnán felül van a hektáronkénti átlag, úgy hogy nagyon elégedettek vagyunk. A bőséges júniusi csapadék szerencsére nem okozott betegséget, bár tartottunk attól, hogy megdől a búza, vagy elkezd romlani. Szerencsére nem volt probléma. Ugyanúgy elégedettek vagyunk az árpával, a zabbal, a rozzsal, a tritikáléval, hiszen minden növény ilyen nehéz körülmények között nőtt fel. Úgy gondolom, hogy a rendszeres műtrágyázás elősegíti azt, hogy a kultúrák jól teremjenek – mondta az agronómus.

Bergel László, szenttamási termelő, több éve és több parcellán, folyamatosan termel kenyérgabonát. Szerinte a búza a tavalyi és az idei évben egyformán indult, ám az időjárás mindkét évben döntő befolyással volt mind a fejlődésre, mind a hozamokra: − Optimális időben el lett vetve a búza, ki is kelt, szépen fejlődött, viszont az időjárás nagyon nem kedvezett. Amilyen szépen kinézett a búza a tél és a tavasz kezdetén, később nagyon visszaesett a fejlődésben. Pedig alapműtrágyát is kapott az ősz folyamán, a tavasszal pedig kétszeri fejtrágyázással akartunk segíteni a fejlődésen, ugyanis 100 kg AN-t és 100 kg ureát dobtunk rá. Ez mellett háromszoros „gomba-védekezést” is végeztünk. A tavasz kezdetén, azaz az első fejtrágyázáskor nagyon szépen kinézett a búza, de mivel nem volt hó és csapadék, nagyon visszaesett a fejlődésben. Tulajdonképpen ritkának tűnt. Amikor megérkezett a kéthetes csapadék, akkor már a búza a végső fázisban volt, ahogy szoktuk mondani „tejes” állapotban, úgyhogy a jelentős mennyiségű eső nem rontott a minőségen. Ez meglátszik a búza hektoliter súlyán, ami 78-tól egészen 81-ig megy. Némely határrészben, ahol valóban nem nagyon volt csapadék a tavasszal, ott meg is látszott a hozamon, ugyanis 27-28 mázsás holdankénti termés volt. Viszont más határrészben, ahol a tavasz folyamán egyszer, kétszer kapott esőt, ott már 38-40 mázsás hozamot valósítottunk meg. Nem tartalékoltunk, átadtuk az összes búzát, az árát még nem tudjuk, ugyanis 17 dináros áron megelőlegezték. Hogy a végső ára mi lesz, azt majd meglátjuk – mondta Bergel László. Hozzátette, Szenttamáson a kisebb termőfölddel rendelkezők azonnal eladják a kenyérgabonát, mert szükségük van a pénzre. A nagyobb gazdaságok, főként jogi személyek viszont kivárják a kedvező alkalmat.





P. L.

szenttamas.rs