Mezőgazdaság

Szenttamas.rs

 

Gyönyörű a búza, de hiányzik a csapadék

Bár az ősszel kevesebbet vetettek belőle, gyönyörűen fejlődik a búza a szenttamási határban. Pajdl Zsuzsanna, agronómus, a helyi Pionir birtok termelési igazgatója elmondta, az október folyamán elvetett búzaparcellák gyönyörűek, a szárba szökkent kenyérgabona szépen fejlődik. Az agronómus elmondta, a búzát illetően, azok, akik az ősz folyamán műtrágyát szórtak vetés előtt, és október folyamán, továbbá optimális időben elvetették és elvégezték a fejtrágyázást, azoknál a búza jó állapotban van, és már jócskán szárba szökkent. A Pionir mezőgazdasági birtokon november 4-én lett befejezve a vetés, és még az elmúlt héten is észrevehető volt a különbség a késebbi és az októberi vetésű búza között: – A jó hozamhoz és a búza a jó állapotához szükség van arra, hogy a talajelőkészítés előtt műtrágyát szórjunk, alaptrágyát, sőt egy kis nitrogéntartalmú műtrágyát is, továbbá, hogy október folyamán meglegyen a vetés, hogy a búzának legyen ideje, hogy kibokrosodjon, és megerősödve menjen be a télbe. A rágcsálók miatt átlagban 4–5 alkalommal jártuk át a parcellákat az ősz folyamán, és most tavasszal kétszer szükség mutatkozott, hogy ezt elvégezzük. Pajdl Zsuzsa hozzátette, január és február folyamán, ahogy az időjárás engedte, elvégezték a talaj elemzését, hogy megállapítsák a holdanként kiszórandó nitrogéntartalmú műtrágya mennyiségét, amit általában kétszerre dobnak a búzára.

Befejeztük a napokban az első kémiai kezelését a búzának betegség ellen, valamint növekedési szabályzót is használunk, mivel nagyon jól bevált, az erősebb szélben így nem dől meg a búza. Ami a betegségeket illeti, egyelőre nincsen semmi vész, viszont közbejött egy hidegebb periódus, ami megállította a betegségeket. Több mint valószínű, hogy most a meleggel jelentkeznek majd azok is. Itt nálunk, a Pionírban jól néznek ki a búzák, magasak, egy kis eső azért kellene, mert eléggé száraz a föld – mondta az agronómus.

A szenttamási határban egyedül a Pionir birtokon mérik hivatalosan a lehullott csapadék mennyiségét. Beszélgetőtársunk elmondta, hogy az idén január elsejétől április 14-ig 213 liter csapadék volt. Ebből januárban 105 liter, februárban 60 liter, márciusban pedig 43 liter. Április első felében 4,8 liter eső áztatta a szenttamási földeket.

A búza álapota

P. L.