Mezőgazdaság

Szenttamas.rs

Ingyenes informatikai képzés a mezőgazdászoknak

A szenttamási stratégiai tervben előlátták a mezőgazdasági termelők informatikai továbbképzését is. Ez pedig akkor megvalósítható, ha maguk a termelők is érdeklődnek.

A téli mezőgazdaási előadások keretében csütörtökön délelőtt a Vadászotthonban a gazdáknak mgr. Fenyvesi István, Szenttamás nemzetközi és regionális kapcsolatokkal, valamint a nemzeti fejlesztési tervekkel megbízott tanácsnoka a számítógép és az informatikai alapok fontosságáról tartott bemutatóval egybekötött előadást.

Az előadás egyik célja az volt, hogy olyan termelőket, főleg fiatal mezőgazdászokat találjak, akik részt vennének egy képzésen, amelyen újabb informatikai és kommunikációs ismereteket szerezhetnek. Ezáltal persze úgy a saját, mint az egész régió gazdaságát még pontosabban tudnák vezetni. Erre mindenekelőtt azért van szükség, mert a mezőgazdasági minisztérium honlapján folyamatosan olyan információk jelennek meg, amelyek fontosak a mezőgazdasági termelők számára. Ezenkívül a gazda néhány kattintással otthonról sok olyan információt megtudhat, amely a termelés szempontjából igen fontos, hiszen a saját gazdaságában alkalmazhatja őket, növelheti a jövedelmét. Persze, ebből nemcsak a termelőknek lesz haszna, hanem az az egész társadalomnak – mondta a szenttamási informatikai mérnök. Megismételte, hogy megfelelő számú  jelentkező esetén a termelők informatikai képzése teljesen ingyenes lesz.

Informatikai képzés a termelőknek 2015. február 5.

 

P. L.