Hírek

Szenttamas.rs

 

Sikeresen működik a szenttamási jégvédelem

Annak ellenére, hogy Szenttamáson már előbb is létezett jégelhárító rendszer, az nem működött kellőképpen, aminek következtében több évre visszamenőleg a település határában nagy károkat okozott a jégverés. Az utóbbi években azonban önkormányzati támogatással sikerült rendezni a dolgokat. Több kilövőállomást korszerűsítettek, új kis és nagy hatótávolságú rakétát vásároltak, valamint több embert is kiképeztek, akik huszonnégy órán keresztül felügyelnek, készenléti állapotban vannak, és szükség esetén azonnal reagálnak. Arról, hogy Szenttamáson az aratási szezon közepén mi a helyzet a jégvédelem terén Nebojša Nedeljković, a községi tanács mezőgadasággal megbízott tanácsosa elmondta, jelen pillanatban a kilövőállomások teljesen megfelelnek az elvárásoknak, a készenlét pedig folyamatos. Az idén eddig háromszor reagáltak sikeresen a természeti csapás okozta károk megelőzésére.

Nebojša Nedeljković

− A szenttamási határban öt, Turián és Nádalján két-két kilövőállomásunk van. Egy-egy állomáson átlagosan 12 rakétának kell lennie, és ehhez tartjuk magunkat, ahol kell, ott pótoljuk a hiányt. Községünk a környező településekkel a Fruška Gora-i megfigyelőállomáshoz tartozik, ugyanakkor egymás között is egy ún. hálórendszert alkotnak. A legtöbb veszélyes felhő Horvátország felől érkezik a térségbe, az első „reagálók” közé pedig Bácspalánka, Bácspetrőc, Újvidék, Temerin és Szőreg után természetesen községünk tartozik. Északi irányból kevesebb jégfelhőzet érkezik hozzánk, ott a bajsaiak valamint a környékbeli kilövőállomások reagálnak. A szenttamási jégvédelmi rendszer eddig jól dolgozott, és ennek köszönhetően jelentősen csökkentek a károk a mezőgazdaságban. Remélem, ez továbbra is így marad – mutatott rá a tanácsos. Mint mondta,  nagy hansúlyt fektetnek a kilövőállomások karbantartására, ezzel pedig túlnyomórészt a mezőőrszolgálat emberei vannak megbízva. Rajtuk kívül a kipovói határrészben egy betanított, ott lakó embert alkalmaztak, aki a folyamatos felügyelet mellett más munkával is foglalkozik. A szenttamási csapat tagjai állandó kapcsolatban vannak egymással, és amennyiben riasztás érkezik a Fruška Gora-i megfigyelőállomásról, azonnak reagálnak.

Ratomir Pavkov, a szenttamási mezőőrszolgálat vezetője elmondta, az idén összesen három alkalommal volt riasztás, legutóbb június 17-én. A megfigyelőállomásról délután 15 óra 45 perckor jelentették a jégfelhők közeledését északnyugat irányból.

− Nem egészen fél órán belül mindannyian a helyünkön voltunk. Miután megkaptuk a kilövési parancsot, jómagam a település alatt lévő állomásról először egy, majd még két rakétát lőttem fel, a szőregi állomás ugyancsak hármat, a Pionir kilövőállomás pedig egyet. Ugyanakkor a Nádalja 1-es és a pumpaház közelében lévő állomás öt-öt rakétát lőtt ki. Ahol én tartózkodtam, rövid ideig apró jégeső esett. Másnap kimentem szétnézni a határban, és akkor láttam, hogy a front mintegy 2,53 kilométeres sávban vonult végig, és a szója levele itt-ott kissé lyukacsos, de más kár egyáltalán nem keletkezett – mesélte Ratomir Pavkov.

Jégvédelmi kilövő állomás

Jégvédelmi kilövő állás

Paraczky László