Mezőgazdaság

Szenttamas.rs

 

Itt van az ideje a vetésnek

Már dolgoznak a mezőgépek a szenttamási földeken is. A talaj hőmérséklete elérte az ideális 10 celzius fokot, így elkezdődhettek a tavaszi munkálatok a mezőgazdaságban. A cukorrépa vetése után a legtöbb helyen kukorica-, napraforgó- és szójamag kerül a földbe. A gépek folyamatosan dolgoznak, hogy behozzák a lemaradást, hiszen a szeszélyes, áprilisra jellemző szélsőséges, szeles időjárás miatt csaknem egy egész hónapot késtek a talajelőkészítési és növényvédelmi feladatokkal. A tavaszi munkálatok a határban felfokozott munkatempót igényelnek, ezért a termelők szinte az összes gépet bevetik. Paroški Dušan, szenttamási gazda elmondta, ki kell használni a jó időt, kora reggeltől  amíg csak látni lehet folyamatosan dolgoznak, mert most van itt az ideje: – Vetettünk már április elsején is, de akkor nem ilyen év volt. Idén egy kissé eltolódott a vetés, de nincs mit várni. Nagyon kellene az eső, mert a szél eléggé kiszárította a földet, azonban ahol a talajelőkészítés időben megtörtént, ott nem lesz gond – vélekedik a szenttamási termelő, aki a tengeri mellett szóját és tavaszi árpát vet az idén. Kistermelőként mindössze 13,5 holdon gazdálkodik, emelett jószágokat tart. Mint mondja, amit az egyik helyen elveszít, pótolja a másikkal: - Vannak tehenek és bikák, főleg 7–8 bikát tartok, emellett sertéseket hizlalok, de van négy anyakoca is. A tejet otthonról értékesítem, 60 dinárt adnak érte, ami pedig felmarad, egy teljfeldolgozó kisvállalkozónak adom át, 30 dinárért. A bikák hizlalása is ráfizetéses, hiszen egy hónappal ezelőtt csak 200 dinárt fizettek kilójáért, most talán 230 dinárért eladható. Nem tudni, hogy mi a kifizetődő, de csináljuk, mert nincs más –hallottuk a szenttamási gazdától.

A kukorica vetése

 

P. L.