Mezőgazdaság

Szenttamas.rs

 

Közepes hozamok napraforgóból

 

A szenttamási határban néhány nappal ezelőtt fejeződött be a napraforgó betakarítása. A hozamok határrésztől függően holdanként 16 és 24 métermázsa között alakultak

 

Gavlik Sándor, termelő, közel tíz évvel ezelőtt termesztett utoljára napraforgót, és elmondta, akkoriban jó ára volt, és a feltételek is jók voltak. Most újra rászánta magát, de szerencsére csak kis felületen vetett belőle, mert nemhogy haszon nem lett, hanem amikor mindent összeszámolt, a pozitív nullára esett vissza. Az ipari növény kifizette ugyan saját magát, de nincs semmilyen extra profit, azaz ugyanott van, mintha nem dolgozott volna semmit: − 2,2 hektáron volt napraforgó, ez kb. 3,8 hold. Nem valami jó lett a hozam, 18,5 méter termett holdján. Kifizettek előlegként 34,5 dinárt, és ha mindent összeszámolsz, vagyis hogy levetted, hazahoztad, felszántottad, elkészítetted a földet, műtrágyát, permetszert. nincs itt semmi haszon rajta. Ebben az árban nincs – mondta Sándor. A kérdésre, hogy milyen felvásárlási ár felelne meg a termelőnek azt válaszolta, hogy, legalább 45 dinár lenne az elfogadható ár. Hozzátette, az alacsony ár ellenére is a szenttamási határban egyre többen szánják el magukat a napraforgó termesztésre, hiszen tavaly a kukoricának és a szójának is igen alacsony volt az ára. Emellett a felvásárló a kétoldalú szerződéssel szinte mindent biztosít, a többit a gazdára bízza. A gazda pedig a saját munkája mellett az időjárásra, magyarázta Sándor.

Bergel László szenttamási termelő szerint viszont kifizetődő volt az idén napraforgót vetni: − Nagyon régóta nem vetettem már, de az idei szezonba besoroltuk, és meg is vagyok vele elégedve. Az időjárás nem éppen kedvezett, de ami a hozamot illeti, átlagban 20-22 métermázsa termett holdján. Az árával is relatív meg vagyok elégedve, ugyanis a tavasz folyamán kötöttünk egy szerződést, amivel az átvevő garantálta a 290 eurós árat, plusz az áfát. Ezzel az áfával együtt tehát 37,5 dinárt kaptunk métermázsájáért. Szerencsére az utóbbi napokban emelkedett az ára a piacon, és bízunk benne, hogy eléri a 44-45 dinárt – mondta László. A kérdésre, hogy ha mégsem lesz meg a 44 dináros ár, mennyire fedezi a szerződésben meghatározott felvásárlási ár a termelési költségeket, elmondta, megéri, mert a napraforgó nem túl igényes kultúra, sokkal kevesebb befektetést követel, mint például a szója és a kukorica, és a felkínált ár is relatív megfelelő. Szerbiában az idén mintegy 220 ezer hektáron vetettek napraforgót, ebből a kivitelre szánt mennyiség 100 ezer tonna körül alakult. Az étolajgyárak a legtöbb helyen kilogrammonként 34-38,5 dináros áron előlegezték meg a termelést, ebben pedig szinte mindent biztosítottak: a vetőmagot, a műtrágyát és a növényvédő szereket is.



 

P. L.

szenttamas.rs