Mezőgazdaság

Szenttamas.rs

 

A vízelvezetés problémája volt a téma

 

A szenttamási polgármesteri hivatalban tegnap délelőtt munkajellegű megbeszélésre került sor a helyi mezőgazdasági termelők egy csoportja és a Vajdaság Vizei Közvállalat szakemberei között. A találkozó fő témája a megművelhető földterülteken lévő víz elvezetésének problémája volt, ami a kiadós esőzések következtében ez év májusában nagy gondokat okozott a szenttamási határban (is). A megbeszélésre a szenttamási polgármester, Radivoj Paroški, továbbá a községi közigazgatási szolgálat kezdeményezésére került sor. A találkozó célja a hatékony és eredményes mezőgazdasági termelés feltételeinek megteremtése az összes rendelkezésre álló felületen.

‒ Feltérképeztük a helyzetet, és próbálunk megoldást találni a problémára, amely egy cseppet sem egyszerű. A mai találkozó csak az első lépés volt ennek irányában. Megállapodtunk abban, hogy a Vajdaság Vizei Közvállalat szakemberei egy hónapon belül tanulmányt dolgoznak ki a fennáló probléma lehetséges áthidalására, továbbá felmérik annak lehetőségét, hogyan lehetne kárpótolni a mezőgazdasági termelőket ért károkat: felmentik őket a vízlecsapolási illeték fizetése alól vagy más hasonló módon. A lehetőségekkel a közvállalat jogi osztálya foglalkozik majd – mondta a megbeszélést követően Radivoj Paroški. Hozzátette, a témával egy hónap múlva újra foglalkoznak.

Az ülést követően elhangzott, az előállt helyzetért nem okolható a Vajdaság Vizei Közvállalat, hiszen a tavasz végén és a nyár elején óriási mennyiségű csapadék hullott, amit a gyenge vízáteresztő képességű termőföld nem tudott magába szívni. A probléma azóta is fennáll, hiszen a csapadék elpárolgását követően a nyár folyamán a talaj nagyon megkeményedett, és lehetetlenné vált a föld megmunkálása. A helyzet a gyümölcsösökben sem jobb.

Több helyen nagyobb felületek kerültek víz alá, olyanok is, amelyek eléggé messze vannak a Duna‒Tisza‒Duna-csatornától és a Krivajától, ami tovább bonyolítja az előállt helyzetet, és növeli a megoldás költségeit: ‒ Szenttamás község határában különösen kifejezésre jutott a nagy mennyiségű csapadék által elöntött területek lecsapolásának problémája, hiszen az itteni határban a talaj specifikus összetételű, és nehezen szívja magába a csapadékot. A víz alatt álló területek tengerszinti magasságának szintje viszont messze meghaladta a talajvíz, sőt a Krivaja folyó szintjét is. Éppen ezért felvetődik a kérdés, ilyen esetben megéri-e vízelvezető árkokat ásni. Néhány helyen a probléma megoldható talajerózióval és speciális agrotechnikai intézkedésekkel, azonban ha hosszú távon gondolkodunk, nem ideiglenes, hanem egy kifizetődő, konkrét és tartós megoldást kell találni – mutatott rá a közvállalat műszaki és fejlesztési igazgatója, Aleksandar Nikolić.

 

P. L.