Felhívás

Szenttamas.rs

 

 

FELHÍVÁS!

 

A 2016-os évben negyedik alkalommal hirdette meg a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a határon kívüli 6-10 év közötti óvodás és kisiskolás gyermekek számára a Miénk a város! nevet viselő Csodasarok-programot. A játék célja, hogy megtalálja és segítse azokat, akik egy-egy közösség motorjai lehetnek, hatásukra a közösségben az összetartozás, egymás segítése, a magyarsághoz való tartozás erősödhet.

A négy hétig tartó programban a résztvevők irodalmi, történelmi, földrajzi  valamint gazdasági feladatokat oldhattak meg. A verseny végén, a megszerzett pontszámok alapján ötven résztvevő nyert saját iskolájának egy százezer forint értékű Csodasarkot, amely értékes fejlesztő játékokat, gyermekkönyveket, társasjátékokat tartalmaz, továbbá a nyertesek osztályai egy-egy kosárlabda palánkkal is gazdagabbak lettek. A játék 2016 október 13-án indult és 2016. november 10-én zárult le.

Az idei versenyen a vajdasági diákok kiemelkedő eredményt értek el, ugyanis az 50 csodasarokból 21 a Vajdaságba került.

Az első ajándékátadásokra december 14-én, szerdán, a következő időpontokban kerül sor:

  •  9.30-kor a tiszaszentmiklósi  Dr. Tihomir Ostojić Általános Iskolában ( Szent Száva utca 54.),
  • 15.30-kor a hajdújárási Lurkóházban, ahol az egyik díjazott, Recskó Dorka a nyereményét a Lurkóház javára ajánlotta fel.

Az ajándékokat Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Főosztályvezetője és Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke adja át.

Az esemény sajtónyilvános, és szeretettel várjuk az Önök szerkesztőségének képviselőit is.

Számítunk megtisztelő részvételükre!

 

a Magyar Nemzeti Tanács sajtószolgálata