Közérdekű közlemény

Szenttamas.rs

Közlemény az MNT demográfiai akciótervének megvalósulásáról

2013. október 10..

           A Magyar Nemzeti Tanács 2013 őszén hetedik stratégiai dokumentumaként fogadta el az MNT Népesedési Akcióterv 2013- 2017 időszakra szóló dokumentumot, amely a vajdasági magyarság demográfiai helyzetelemzése mellett konkrét ajánlásokat is megfogalmaz annak érdekében, hogy a vajdasági magyar közösségre is jellemző népességfogyást mérsékelni tudjuk. A Demográfiai Akcióterv megvalósításában az MNT szoros együttműködést alakít ki azokkal az intézményekkel, szervezetekkel és médiumokkal, akiknek fontos szerepük van a Demográfiai Akciótervben megfogalmazott intézkedések gyakorlati megvalósításában. Az MNT ennek érdekében már több alkalommal konzultált az illetékes szervekkel, akik részesei lesznek az akcióterv végrehajtásának, így ma, október 9-én az MNT illetékesei Kishegyes, Ada, Zenta, Törökkanizsa, Magyarkanizsa, Csóka, Temerin, Szabadka önkormányzatok képviselőivel  tanácskoztak, ahol dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke felkérte az önkormányzatokat az együttműködésre és a helyi akciótervek kidolgozására. Az önkormányzatok képviselői örömmel fogadták a kezdeményezést és együttműködési szándékukról biztosították az MNT munkatársait.

az MNT sajtószolgálata