Tudományos tanácskozás

Szenttamas.rs

Tudományos tanácskozás lesz Palicson

A Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság és a Magyar Nemzeti Tanács 2013-ban is megszervezi hagyományos NYELV-ÁLLAM-JOG elnevezésű jogi-nyelvhasználati tanácskozását.

A résztvevők tudományos előadásokat hallgathatnak meg hazai és külföldi jogi professzoroktól, illetve kutatóktól, melyek révén gyarapíthatják mind jogterminológiai mind szakmai ismereteiket. A tanácskozáson ismertetett nemzetközi, európai és szerbiai nyelvhasználati szabályozással foglalkozó esettanulmányok kétségtelenül új információkkal szolgálnak majd mind a tudományban mind a gyakorlatban tevékenykedő jogászoknak.

Ennek a tanácskozásnak a programjából kimaradnak - az előző években megszokott - szakterminológiai gyakorlatok, ugyanis terveink szerint ősszel egy külön tanácskozást szentelünk a fordítási problémáknak, szaknyelvi kihívásoknak.

A nemzetközi NYELV – ÁLLAM – JOG című magyar nyelvű jogi-tudományos tanácskozásra 2013. június 13. és 14. között Palicson kerül sor. Elsősorban jogászokat várunk, de a részvétel nyitott mindenérdeklődő számára, akinek az igazságszolgáltatásban, közigazgatásban és rokonterületeken való munkája során a hivatalos nyelvhasználat terén szerzett új ismeretek hasznosak lehetnek. A tanácskozás teljes egészében magyar nyelven folyik.

A konferenciával kapcsolatban minden bővebb felvilágosítás a 024/524-534-es telefonon illetve az office@mnt.org.rs e-mail címen kapható.

Az MNT sajtószolgálata