Hírek az olvasóktól

Szenttamás.rs

Szenttamási gyerekek is lesznek Mogyoródon

              Az idén július 20-tól 27-ig tartják Mogyorodón a Mogyoródi Szent László fiai elnevezésű tábort. A tábor legfontosabb célja az elszakított és maradék országrészek fiataljainak ismerkedése, kapcsolatuk elmélyítése és nemzetünk történelmének megismertetése. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a határon túl élő magyar fiatalok nemzeti öntudatának erősítésére, a szórványban és tömegben élő magyar nemzeti identitásának megtartására, ezért is támogatják újra az egy hetes együttlét megszervezését. A 7 és 16 év közötti gyerekeket színvonalas programok várják a táborban. A szervezők kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a különböző játékok, előadások és bemutatók erősítsék a résztvevők nemzeti identitását és hazaszeretetét. A táborban  szenttamási gyerekek is részt vesznek.

Mogyoródi tabor

Vörös Sándor