Hírek

Szenttamas.rs

 

Ajándékcsomagokkal érkeztek a motoros Télapók

Meglehetősen hideg, de száraz idő volt december 30-án Szenttamáson, ami kedvezett a helyi Woodstock Motoros Egyesület tagjainak, hogy télapónak öltözve, kétkerekű csodagépeikkel néhányszor körbejárják a városközpontot, amit követően a Köztársaság téren a legkisebbek számára újévi ajándékcsomagokat osztogattak. Mindenki fényképezkedhetett a motoros Télapókkal, és egészen közelről megcsodálhatták a csodamasinákat, sőt még fel is ülhettek rá. Amikor elfogytak a csomagok, egy közös fényképpel örökítették meg a találkozást a gyerekekkel, és készült egy télapós kép is.

A klub alelnöke, Predrag Mavrenski a nem mindennapi csomagosztással kapcsolatban elmondta, nagyon örülnek, hogy a motoros télapózást sikerült hagyományossá tenni, és immár hatodik alkalommal lepték meg a legkisebbeket: ‒ Kissé más elképzelésünk volt az idén, azonban túl nagy volt a tömeg, így nehéz lett volna teljes egészében megvalósítani, amit terveztünk. Köszönve a támogatóknak, elsősorban az önkormányzatnak, 210 csomagot biztosítottunk, és már most bízom benne, hogy jövőre legalább százzal több lesz. Az édességgel teli csomagok mellett a Télapónak öltözött klubtagok szívesen fényképezkedtek a gyerekekkel, és örömmel láttuk, hogy ez fordítva is így volt – mondta az alelnök, aki egyúttal mindenkinek sikerekben gazdag új évet kívánt. Hozzátette, ha minden a tervek szerint halad, akkor húsvétra a Woodstock Motoros Egyesület tagjai nyusziöltözetben és újabb alkalmi csomagokkal lepik meg a szenttamási gyerekeket.





 

P. L.