A Gion Nándor Műfordítói Pályázat ‒ a kezdő fordítók gyakorlásának terepe (is)
Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Német Nyelv és Irodalom Tanszékén két napos rendezvényt szerveztek, amelyen a fordítók és a fordítás került az érdeklődés középpontjában. A Fordítói Napokon bemutatkozott a Magyar Tanszék és a Szerb Tanszék szerb mint környezetnyelv szakának fordítói műhelye is. A műhelymunkát dr. Horváth Futó Hargita szervezte, aki fordítói kurzusokat vezet a karon és egyben a Gion Nándor Műfordítói Pályázat koordinátora is. A műhely moderátoraként bemutatta az írót, akiről a pályázat és a szenttamási emlékház a nevét kapta, a pályázatot és a köteteket, amelyekben a hallgatók fordításai is megjelentek.
‒ Évek óta részt vesznek a hallgatók a műfordítói pályázaton, kezdő műfordítókként jó terep ez számukra a tapasztalatszerzésre és a tapasztalt fordítóktól, azaz a zsűritagoktól való tanulásra. A Magyar Tanszéken végzett hallgatók közül sokan fordítóként helyezkednek el, ezért az új akkreditált tantervünkbe egy fordítói modult is beépítettünk – mondta a műhelymunka szervezője.
Dr. Andrić Edit szintén fordítói kurzusokat tart a karon, és az első naptól részt vett a Gion Nándor Műfordítói Pályázat bírálóbizottságának a munkájában:
‒ A fordító feladata, hogy közvetítsen a népek, kultúrák között. Vajdaságban, ebben a többnemzetiségű közösségben különösen nagy szükség van a közvetítésre, mert csak így lehet megvalósítani az együttélést, s nem az egymás mellett élést. A műfordítás mellett szükség van a szakfordításra is, amely hozzájárul a nemzeti kisebbségek egyenjogúságának realizáláshoz. A fordítóképzésnek tájainkon több évtizedes hagyománya van. A múlt század 70-80-as éveiben a szakirányú középiskolai képzés keretében létezett fordítói szakirány. Ugyanakkor az újvidéki BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén a hallgatók beírhatták a két évig tartó fordítói szakot, amelynek végeztével fordítói oklevelet szereztek. Sajnos, ez a gyakorlat csakhamar megszűnt, mivel eluralkodott az a vélemény, hogy a Bölcsészettudományi Kar csak tanárokat képezhet. Azóta a fordítást fakultatív tárgyként lehet tanulni a tanszéken. A szerb nyelvi tanszéken is léteznek fordítási tárgyak, amelyeket egykor a legendás hírű dr. Sava Babić fordító tanított, majd dr. Páll Sándor, ma pedig a mi tanszékünk tanárai oktatják a fordítástudományt és a fordítástörténetet. A fordítási tevékenységet nehezen lehet rendszerként szemlélni és kutatni. A műveletek sokszor nyelvpártól és fordítási iránytól függő eljárások, s ezen felül nagy részük fakultatív. Egy bizonyos fordítási egységnek ugyanis sokszor többféle jó megoldása lehet, mert a fordítás nemcsak a lexikai és a grammatikai egységek automatikus cseréjét jelenti, sokszor a fordító döntésén múlik, mely megoldást fogja alkalmazni. Ugyanakkor minél több gyakorlata van a fordítónak, annál inkább fordít rutinosan, s kevesebb a tudatos döntés. Az átváltási művelek tehát oktathatóak, de azok elsajátítása csak a tevékenység végzésének első lépését jelenti, utána nagyon sok gyakorlatra van szükség ahhoz, hogy valaki fordítóvá váljék. Ehhez járul hozzá ösztönzőleg a Gion Nándor Műfordító Pályázat – mutatott rá a szakember.
Hozzátette, a kezdetektől részt vett a beérkező fordítások elbírálásában, és mindig nagy élvezettel olvasta a jeligével ellátott pályamunkákat. Mivel a fordítási irány magyar‒szerb, legtöbb pályázó ‒ még ha nem is szerb anyanyelvű ‒ a szerb nyelvi tanszék diákjai körül kerül ki: − Fontos ugyanis, hogy a fordító szabadulni tudjon a forrásnyelvi szöveg vonzásától, és a célnyelv szellemében tudjon fogalmazni, ehhez viszont arra van szükség, hogy magas szintű szerb nyelvtudással rendelkezzen. A pályázóknak sok nehézséggel kellett megküzdeniük, mert Gion stílusa számos buktatót rejtett számukra. Meg kellett birkózniuk a sajátos toponímák és egyéb tulajdonnevek átültetésével, a tájnyelvi formákkal és az archaizmusokkal is. A szenttamási és a vajdasági magyarok népi hagyományát és szokásait is kutatták. A folyamat különösen hasznos részét a jeligék feloldását követően a mentori munka képezi. Mivel a pályaművek túlnyomó többsége minőséges fordítás, a zsűri olyan állást foglalt, hogy azokat mind meg kell jelentetni. Még a nagy fordítómesterek munkájában is előbukkannak hibák, félreértelmezések, elírások, annál természetesebb az, hogy a fiatal, kezdő fordítóinknál is előfordultak javításra szoruló megoldások. Az utólagos mentorálás során nem szándékoztunk hatni a fordító egyéni stílusára, csak a mulasztásokra, az esetleges téves értelmezésekre világítottunk rá, és együtt kerestük meg a helyes megoldásokat. A tapasztalatcsere reményünk szerint hozzájárult a pályázó fordítói ismereteinek elmélyítéséhez és a fordítói rutinszerzést szolgálta – mondta Andrić Edit.
A műhelymunkában a hallgatók Tóth Tímea, Romoda Renáta, Váci Zsolt, Barta Emőke, Marijana Nikolić, Ljiljana Ilić, Hallai Hajnalka és Bera Izabella is megosztották a tapasztalataikat.
Romoda Renáta, a Magyar Tanszék doktorandusza számára kihívás volt a fordítás. Mint mondta, elég későn, gimnazista korában tanult meg szerbül, és úgy érzi, még mindig nem beszéli tökéletesen a nyelvet: − Több Gion-szöveget fordítottam már, és a gyakorlatban is megtapasztalhattam, hogy a fordítás nem a szavak vagy mondatok egyik nyelvről a másikra való tükröztetését, ezek egyszerű cseréjét jelenti. A fordítónak kötelessége a mű hangulatát és érzésvilágát is közvetíteni.
Barta Emőke és Marija Salenić, a Szerb Nyelv és Irodalom Tanszék hallgatói Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című regényének második fejezetét fordították szerb nyelvre: ‒ Nem volt könnyű dolgunk, sok régies kifejezéssel kellett megküzdenünk, s közben folyamatosan arra törekedtünk, hogy produktumunk megfeleljen a célnyelv szellemének − mutatott rá Emőke.
Ljljana Ilić a Szerb Nyelv és Irodalom Tanszéken diplomált, és jelenleg mesterképzésre jár. Mint mondta, két évvel ezelőtt a Fordítástudomány tárgy keretein belül kezdett el fordítani, a kurzuson elsajátították a műfordítás alapvető ismereteit, és sok hasznos tanácsokat is kaptak.
−Az Asztalos és az Izidor című novellát fordítottam. A második Gion-mű egy megrázó történet. Kolléganőm, Marijana Nikolić segítette a munkámat és lektorálta a szöveget. Munka közben olyan benyomásom támadt, hogy egy eddig felfedezhetetlen világ tárul elém lépésről lépésre, és ezzel párhuzamosan különös izgalom fogott el, hogy fordíthatom ennek a kiváló írónak a műveit. A fordítási munkát megkönnyítette, hogy az író a környezetünkből való, és ugyanabban a történelmi-kulturális miliőben élt, mint mi.
Tóth Tímea, a Szerb Nyelv és Irodalom Tanszék doktorandusza a Lakat és artézi kút című novella fordításának nehézségeiről és a lexikai átváltási műveletek problematikájáról beszélt, és konkrét példákat is bemutatott.
A Gion Nándor Emlékház pályázatának kiadványait fiatal művészek illusztrálták, a bemutatkozó végén felszólaltak az illusztrátorok, Koller Renáta és Munjin Andrea, akik az illusztrációról mint az irodalmi szövegnek egy másik közegbe való átültetésről beszéltek.
P. L.
