Hírek

Szenttamas.rs

 

A közelgő ünnepekre hangolódva

Másodízben szervezett adventi műhelymunkát a gyermekek számára november 24-én a szenttamási Glória Civil Szervezet. Szinte felsorolni is nehéz a sok apróságot, amit a gyerekek november elején és az elmúlt vasárnap készítettek: a mézeskalács-díszítéstől a kókuszgombóc készítéséig, a gipszből, kartonból, falemezből készült fenyődíszeken és mikuláscsizmán át az apró karácsonyi ajándékokig szinte határtalan volt a fantázia és a tenni akarás. A résztvevők között az óvodás korúaktól a középiskolás diákokig szinte minden korosztály megtalálta magának az elfoglaltságot a szervezők által biztosított anyagból és jó hangulatban, egyedül vagy az egyesület tagjainak segítségével el tudott készíteni.

A Városi Sportcsarnok éttermében megrendezett, gyermekzsivajtól hangos műhelymunka szervezője, Barna Natália elmondta, lesz egy harmadik része is a műhelymunkának, ez pedig a december 14-én a begluki piactéren sorra kerülő karácsonyi vásár: − A vasárnap délutáni vásár 16 óra 30 perckor kezdődik. Az egyedüli részvételi feltétel az, hogy a szülőknek be kell jelenteniük a gyerekeket, azokat, akik eddig részt vettek a kézműves foglalkozásokon, és szeretnének árulni a vásáron, ugyanis számukra is ajándékcsomaggal kedveskedünk. Tulajdonképpen ezzel szeretnénk a többi gyerekeket ösztönözni arra, hogy a karácsonyi műhelymunkán kívül otthon is készítsen karácsonyi díszeket, ajándékokat, amelyeket árul majd a vásáron. A felnőttek számára december 1-jén egésznapos kirándulást szervezünk a szegedi karácsonyi vásárra. A buszban még maradt néhány hely, így aki szeretne a csoporttal utazni, az mielőbb jelentkezzen a 060/7179-526-os telefonszámon. Szenteste karácsonyi bulit szervezünk, amelyen a jó hangulatot Vajda László biztosítja. A bulira családostól lehet jelentkezni, ugyanis a programot úgy szervezzük meg, hogy a szülők a gyerekeket se hagyják otthon. A belépő fejenként 400 dinár, ez üdítőt és kávét foglal magába, a vacsorát pedig otthonról hozhatják. A másik változat a 800 dináros belépő, amivel az említettek mellett vacsorát és kalácsot biztosítunk. Tekintettel arra, hogy szentestéről van szó, úgy tervezzük, hogy a bulit valamivel éjfél előtt befejezzük, így mindenki odaérhet az éjféli misére.

Az idei rendezvényeket a szenttamási önkormányzat, az Agro-Tuk vállakozás és a Reahem vállalat támogatta.









 

Paraczky László