Hírek

Szenttamas.rs

 

Lezárták a Polit utca felső szakaszát

Szenttamás tágabb központjában az esővízelvezető rendszer kiépítése hétfőn reggel a Polit utca felső szakaszának lezárásával folytatódottt. Az út mellett a Bácskai Nagycsatorna irányába először jobbról, majd balról, mintegy 700 méter hosszúságban épülnek ki az esővizes árkok.

A helyszínen hírportálunk megtudta, az aszfaltút és a járda között ásott árkok aljára megfelelő betonlapokat raknak, amelyek a későbbiek folyamán nagyban megkönnyítik majd azok karbantartását. A lakóépületek bejárataihoz vezető részeken a betonlap megfelelő „tetőt” kap, így az egyúttal áteresztőként is szolgál, erre föld kerül, ahol pedig már a tulajdonos előbb lebenozta a bejáratot, a kivitelező azt az eredeti állapotába állítja vissza. Tekintettel arra, hogy a Polit utcában négy utca is keresztezi egymást, az aszfaltutat a betonkockák lehelyezése előtt feltörik, ezeken a pontokon a forgalmat ideiglenesen az út egyik, illetve másik sávjába irányítják.

A Polit utcai munkálatok előreláthatólag egy hónapig tartanak, azt követően az esővízelvezető rendszer kiépítése a Sonja Marinković utcában folytatódik.

Munkálatok a Polit utcában 2015. október 7.

 

P. L.