Hírek

Szenttamas.rs

 

Megtörtént a sorsolás

Az idén június 35-ig Szenttamás lesz a házigazdája a sorrendben 11. Munkásolimpiának. A helyi Zsebszínházban pénteken, június 5-én a sporteseményen résztvevő városok és települések képviselőinek jelenlétében megtörtént a benevezett csapatok és egyéni versenyek sorsolása, ugyanakkor bemutatkoztak a 2019. évi Munkásolimpia megszervezésére jelölt városok.

A rendezvénynek újra otthont adó Szenttamáson 2000-ben már megmérettettek  a vajdasági települések csapatai, 2011-ben pedig a város újra elnyerte a rangos sportesemény megszervezésének jogát. A munkásolimpia célja, hogy a vállalatok és intézmények dolgozóinak legnagyobb sport- és művelődési találkozójává váljon.

Az elmúlt 40 évben négyévenként sorra kerülő rendezvényen ezidáig több, mint egymillió sportoló vett részt, és ez az adat már önmagáért beszél, ugyanakkor a tartomány sporttörténelmében is hatalmas szerepe volt. Szenttamásra mint az idei rendezvény házigazdájára a szervezési feladatok mellett a sportversenyek lebonyolítására alkalmas területek kiépítése és felújítása, több ezer résztvevő elszállásolása is vár. A felsoroltakban  a két olimpia ideje közben elmúlt három év alatt a Tartományi Ifjúsági- és Sport Titkárság mint a rendezvény fővédnöke, folyamatosan támogatta a dél-bácskai kisvárost.

A Munkásolimpia bizottságának szabályzata szerint a rendezvény megkezdése előtt sorsolással döntik el, hogy négy év múlva melyik vajdasági település nyeri el a szervezési jogot. A pénteki összejövetelen a sportolók és települések képviselőinek Zenta, Óbecse, Törökbecse, mutatkozott be, továbbá Zsablya és Temerin, akik közösen szerveznék meg a Munkásolimpiát 2019-ben.

Az eseményen jelen volt Marinika Tepić tartományi sport- és ifjúságügyi titkár, aki felszólalásában többek között kifejtette, hogy a munkásolimpia sokkal több, mint egy egyszerű verseny, ugyanis a vajdasági dolgozók a sport miatt sokkal jobban odafigyelnek egészségükre, barátságok szövődnek, ami egyúttal alkalom arra is, hogy bemutassák környezetüket, ahonnan érkeznek.

Az eddig megtartott tíz rendezvénynek és a soron következőnek a fő célja, hogy minél többen bekapcsolódjanak a különböző sportágakba egész Vajdaság területéről. A sportoló dolgozók sokkal egészségesebbek, nagyobb a munkabírásuk, szabdidejüket pedig aktív pihenéssel töltik – mondta Marinika Tepić. Kiemelte, a tartományi sport- és ifjúságügyi titkárság az előző szervezőknek is és Szenttamásnak is segített az új sportlétesítmények kiépítésében és a régiek felújításában.

Marinika Tepić

A Munkásolimpia közeledtével folyamatosan támogattuk Szenttamást, nemcsak a sportlétesítményeket illetően, hanem a itteni sportszervezeteket és egyesületeket, ezúttal pedig mindazokat, akik a jelentős sportesemény után itt maradnak, hiszen a kiépült, felújított és felszerelt létesítményeket mindannyian használni tudják.

A több ezer dolgozót megmozgató sporteseményről a házigazdák nevében a jelenlévőket Zoran Dudvarski, a községi tanács sporttal és ifjúsággal megbízott tanácsnoka köszöntötte, aki elmondta, hogy a szervezők egyáltalán nincsennek könnyű helyzetben.

Zoran Dudvarski

Sok akadályt és nehézséget kellett leküzdeni a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításához, ennek ellenére örülök, hogy rendben haladnak a dolgok. Az előkészületek utolsó fejezetéhez érkeztünk, és remélem, hogy a hátramaradt nem egészen egy hónap alatt sikerül a további előttünk álló feladattal is megbírkóznunk. A rendezvényen mindenkit szívesen látunk – tette hozzá Dudvarski.

Az eddigi munkásolimpia szervezői Újvidék, Pancsova, Mitrovica, Verbász, Kikinda, Apatin, Topolya, Ada és Bácspalánka voltak.

Munkásolimpia sorsolás, képek, 2015. június 5.

 

Paraczky László