Hírek

Szenttamas.rs

 

A legszebben feldíszített ökofenyő

 

A nádaljai Bubamara óvodában fenyődíszítéssel fejezték az első félévet. A furcsa és nehéz tanév végén, a tél kezdetén a kis ovisok azt üzenték a nagyvilágnak: Légy jó, egészséges, élj békében és vigyázz a környezetedre! A vidám és kreatív „katicabogarak“ a szülőkkel közösen ünnepelték azt a sikeresen megvalósított pályázatot, amely szerint a nádaljai óvoda a gyermekek ökológiai tudatosságának fejlesztése és a környezetvédelem terén a legeredményesebb óvodai intézmény címének hosszú távú birtokosa, és jelenleg a Nemzetközi Ökoiskola státuszának megszerzésére törekszik. A családi feladat az volt, hogy természetes és újrahasznosított anyagokból elkészüljön a legszebb újévi ökokarácsonyfa. A zsűri elnökére, Julija Kovač, nyugalmazott rajztanárra, valamint Danijela Miličićre, az óvodai intézmény igazgatójára nehéz feladat várt, ugyanis minden munka kiváló lett, emiatt nehéz volt dönteni. Végül a legsikeresebb alkotások Sara és Mašina, valamint Sergej és Ognjen munkái lettek, ők a nádaljai Helyi Közösség tanácsának elnökétől, Dejana Aleksijevićtól vehették át a speciális ökodíjat, egy-egy földlabdás ezüstfenyőt. A pályázat többi résztvevője egy-egy gyümölcscsel teli csomagot kapott. Végül közösen feldíszítették az óvoda udvarában álló fenyőt, és vidám hangulatban ünnepelték az első félév végét.





 

P. L.

szenttamas.rs