A szenttamási „Nárciszok”

Szenttamas.rs

A szenttamási „Nárciszok”

A szenttamási „Nárcisz” Biológiai Szakkör 2012. szeptemberében alakult,14 taggal, mindannyian a helyi "Svetozar Miletić" Gimnázium III. és IV. osztályos tanulói. A szakkör legfőbb célja egy helyre tömöríteni azon fiatalokat, akik szívügyüknek tekintik a környezetvédelmet, és szeretik a természetet.

Összejöveteleiket minden második szerdán 12 óra 55 perctől tartják, az intézménytől pedig tevékenységi körükhöz minden támogatást megkapnak. Mint azt Vörös Adrianna biológia szakos tanárnő, a csapat vezetője elmondta, a “Nárciszok” messzemenően kimagasló tevékenységükkel rövid idő alatt magukra vonták a figyelmet és elnyerték a közösség támogatását.

Alakulásuk után azonnal átfestették a biológiaterem falait, majd pedig egy “őszi sarok” is berendezésre került a gimnázium folyosóján. A tanárok támogatták kezdeményezéseiket, így további tevékenységükbe szinte az egész intézmény diákjat bevonták. Virágültetéssel folytatták a munkát, önkéntes adományokból virágokat, virágcserepeket és humuszt biztosítottak, ezáltal is szebbé varázsolták a biológiatermet, ugyanakkor az elültetett növényeket az órákon kutatási célokra is felhasználták.

A Föld órája a WWF által életre hívott, minden év márciusának utolsó szombatján megrendezésre kerülő nemzetközi eseménybe először 2013 márciusában kapcsolódtak be. Mint ismeretes ekkor arra kérik a háztartásokat és a vállalkozásokat, hogy kapcsolják le és ki a nem létfontosságú lámpáikat és elektromos berendezéseiket egy órára, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a klímaváltozás elleni cselekvés szükségességére. Az eseménnyel kapcsolatos reklámanyagot a csoport számára a tartományi városrendezési, építészeti és környezetvédelmi titkárság biztosította, a tagok pedig nagy figyelemmal kísérték annak betartását. A következő jelentős megmozdulása a szakkörnek idén április 20-án volt, amikor is “Ébredj, vigyázz a bolygónkra” elnevezéssel elektromos hulladékgyűjtést szerveztek, ugyanakkor régi könyveket is árúsítottak a gimnázium épülete előtt.

Az akciót a községi Településrendezési és Építési Igazgatósága Közvállalat is támogatta, a nap folyamán pedig mintegy 2 tonna elektromos hulladékot gyűjtöttek össze. Ezek eladásból-, továbbá a könyvek értékesítéséből kapott összegen a diákok a biológiaterembe egy új számítógépet vásároltak.

A Nárciszok is kivették részüket a május 18-án megtartott “Takarítsuk ki Szenttamást” elnevezésű akcióból, önkéntesei a gimnázium környékét és a sportcsarnok előtti teret takarítoták ki.

Az iskolaév hamarosan befejeződik, a csoportból a legtöbben érettségi után valószínűleg más környezetben folytatják tanulmányaikat, azonban biztosra vehető, hogy továbbadják eddigi környezetvédelemmel kapcsolatos tapasztalataikat. Bízunk benne, hogy a gimnáziumban ősztől új “Nárciszok”virágoznak.
A biológiaterem őket is várja.

P.L. Szenttamás, 2013-05-30