Hírek

Szenttamas.rs

 

Burgonya és vöröshagyma a legszegényebbeknek

A szociális védelemről szóló határozat a szegénység enyhítésére előlátott  programtervezetének egy része valósul meg ezen a hétvégén Szenttamás községben, ugyanis a településen a rászorulók számára egyszeri élelmiszercsomagok kerülnek kiosztásra. Az elmúlt héten 600 zsák burgonya és 400 zsák vöröshagyma érkezett, melyek a Szociális Központ a községi költségvetésből külön erre a célra kapott eszközökből vásárolt. A 30, illetve 15 kilogrammos csomagolásban lévő burgonyából és hagymából Szenttamáson 392 illetve 269 személy, Turián 84 illetve 50, Nádalján pedig 124 illetve 81 személy kap egyszeri segélyt.

− Az előző három évhez hasonlóan az idén is 18 tonna burgonyát és 12 tonna vöröshagymát sikerült biztosítanunk, az élelmiszer kiosztása pedig már csütörtökön megkezdődik. Az alapvető élelmiszerből elsősorban a szociális segélyben részesülők, továbbá azok a szegény családok kapnak, amelyeknek valamilyen oknál fogva nem jár pénzbeli segély – mondta többek között hírpotálunknak Biserka Veselinović, a Szociális Központ igazgatója. Hozzátette, az alapvető élelmiszerekhez sajnos mind kevesebben jutnak hozzá, hiszen községünkben is nagy a nincstelenség. Az élelmiszercsomagok kiosztásával ugyanakkor egy kicsit enyhíteni szeretnék a polgárok nélkülözését az előttünk álló téli időszakban.

A rászorulók a csomagokat Szenttamáson az egykori Elan vállalat irodái előtt vehetik át csütörtökön és pénteket 12 és 16 óra között, szombaton pedig reggel 8 és 13 óra között. Turián és Nádalján a burgonya és hagyma kiosztása a jövő héten kezdődik.

Hétfőn megkezdi működését a népkonyha

Szenttamáson november 2-án újra megkezdi működését a népkonyha. A Szociális Központ egy hónappal ezelőtt írta ki a közbeszerzési pályázatot egytálétel elkészítésére, a legkedvezőbb feltételeket pedig a helyi Gurman étterem nyújtotta be, így a napi száz adag főtt ételt, amelyhez a hozzávalókat  a helyi Vöröskereszt irodája biztosította a rászorulók számára itt készítik majd. Biserka Veselinović, a szenttamási Szociális Központ igazgatónője elmondta, hogy délelőttönként 11 órától a szenttamási Helyi Közösségben 60, a turiai Kolbászfesztivál otthonában 20, a nádaljai Nyugdíjas Egyesület termében ugyancsak 20 adag főtt ételt osztanak ki naponta:

− Újraindítjuk a népkonyhát, amely főleg azok számára nagyon fontos, akik egészségügyi vagy más okból nem tudnak odahaza maguknak még egy adag főtt ételt sem elkészíteni. A népkonyhán ezúttal is főleg az idős, jövedelem nélküli személyek, továbbá a nehéz szociális helyzetben élő nagycsaládosok kapnak egy-egy tál meleg ételt – mondta az igazgatónő. Hozzátette, az önkormányzat és a Vöröskereszt támogatásának köszönhetően öt hónapra, azaz jövő év márciusáig elegendő élelmiszert biztosítottak a népkonyha működéséhez.

Paraczky László