Hírek

Szenttamás.rs

Ötmillió dinárt kapott Szenttamás a Szerbiai Kőolajipari Vállalattól

 

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) újvidéki székházában a vállalat vezérigazgatója kedden, február 3-án 10 szerbiai község és város képviselőjével írt alá együttműködési szerződést, és az Együtt a közösségért elnevezésű nyílt pályázatának keretében immár hetedik éve támogatja az azok területén működő civil szervezetek, polgárok csoportjainak különböző projektumait.

Az idén is tíz község kapott a NIS-től anyagi segítséget: Újvidék, Niš, Pancsova, Nagybecskerek, Nagykikinda, Törökbecse, Begaszentgyörgy, Magyarkanizsa, Szenttamás és Čačak.

Az idei támogatásra a NIS több, mint 90 millió dinárt szánt. Kirill Kravcsenko, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy a kőolaj világpiaci árának csökkenése ellenére is az Együtt a közösségért, továbbá a Tudományok energiája című, a fiatal tehetségek képzésének programjára nem változott az előrelátott keretösszeg. Az igazgató kiemelte, az önkormányzati projektumokra és a fiatal tehetségek képzésére „mindig lesz pénz”, ha pedig valahol csökkenteni kell a támogatást, akkor az a sport területén lesz.

Ahogyan tavaly is, 2015-ben is a támogatott községek egyike volt Szenttamás. A NIS ezúttal is ötmillió dinárt bocsát majd az önkormányzat rendelkezésére a sikeresnek ítélt projektumok megvalósítására. Portálunknak nyilatkozva Zoran Mladenović elégedettségének adott hangot, hogy az előző évihez képest a támogatás összege nem változott: - Ebben a nehéz pénzügyi helyzetben már magában a tény, hogy a NIS ugyanannyi pénzt szánt községünknek, mint tavaly, arra utal, hogy a vállalatban gondot vezetnek arról, hogy mindenkinek segítsenek. Természetesen pénzből sosem elég, reménykedtünk abban, hogy az összeg valamennyivel magasabb lesz, azonban tekintettel arra, hogy a kőolaj világpiaci ára csökkent, így maradt a tavalyi összeg. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy a községi büdzsé bevétele januárban a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva mintegy 25-30 százalékkal csökkent, így azután tényleg meg kell becsülni azt, amit kaptunk. Tiszteletet érdemel már maga a tény, hogy a NIS több községben támogatja a különböző projektumokat. Tavaly és idén is Szenttamás 5 millió dinárt kapott. Úgy gondolom, az idén is sokkal több projektumunk lesz, mint amekkora a pénzkeret, ennek értelmében ismét a legjobbakat kell majd kiválasztanunk, azokat, amelyek közösségünk, környezetünk javát szolgálják – mondta hírportálunknak a szenttamási polgármester.

Nis projektum 2015. február 3.

 

Paraczky László