Hírek

Szenttamás.rs

 

Ötmillió dinár támogatás a NIS-től

Május elején nyolcadik alkalommal hirdette meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) a Közösségért közösen elnevezésű pályázatát, amellyel azoknak a helyi önkormányzatoknak a tevékenységét igyekszik támogatni támogatni, amelyekben a társaságnak üzleti érdekeltségei vannak. A Belgrád, Újvidék, Čačak, Niš, Pancsova, Nagybecskerek, Nagykikinda, Szenttamás, Bégaszentgyörgy és Törökbecse önkormányzatainak vezetőivel megkötött megállapodás értelmében a NIS támogatásáról biztosítja a sport, művelődés, tudomány és a környezetvédelem témakörben tevékenykedő civil szervezeteknek a különböző projektumokon való részvételét.

Szerbiai Kőolajipari Vállalat az idén a kőolaj világpiaci árának csökkenése ellenére sem csökkentette a vállalat szociális programokra előirányzott keretösszegét, és a tavalyihoz hasonlóan a civil szervezetek által benyújtott projektumokra mintegy 110,5 millió dinárt különített el

A támogatások odaítéléséről döntő bizottság tagjai a NIS és az önkormányzatok képviselőinek soraiból, valamint egy-egy helység köztekintélynek örvendő személyiségei közül kerültek ki. Az idei pályázatra 971 projektum érkezett, ebből a vállalat 106 projektumot támogat. Ebből 9 szenttamási projektum összesen 5 millió dinárt nyert, ezidáig egy magyar civil szervezet sem.

 

szenttamas.rs