Hírek

Szenttamas.rs

 

Tizenegy szerbiai település civil szervezeteit támogatja a Szerbiai Kőolajipari Vállalat

Tizenegy szerbiai község és város képviselőjével írt alá együttműködési szerződést a Szerbiai Kőolajipari Vállalat pénteken Újvidéken.

A cég az Együtt a közösségért elnevezésű nyílt pályázat keretében immár 11 éve támogatja a civil szervezetek, polgárok csoportjainak különböző projektjeit. Az idén tizenegy község kapott a NIS-től anyagi segítséget: Újvidék, Niš, Pancsova, Požarevac, Nagybecskerek, Nagykikinda, Törökbecse, Begaszentgyörgy, Magyarkanizsa, Szenttamás és Čačak. Az idei támogatásra a NIS több mint 116,5 millió dinárt szánt.

Kiril Tjudernjev, a NIS kőolajipari vállalat igazgatója elmondta, az Együtt a közösségért program eszközeit az idén a gyermekek egészségvédelmére fordítják: ‒ Eddig is voltak ilyen befektetések, és biztosak vagyunk abban, hogy az egészségügyi felszerelésnek köszönhetően, amit a szerbiai egészségügynek, a gyermekkórházaknak adományoztunk, hozzájárultunk a jó eredményekhez. Az idén egy lépéssel előrébb haladunk: a NIS több mint egymillió eurót fordít a gyermekek egészségvédelmére. Ez a beruházás állandó kötelezettségvállalásunk, és nem függ az elért nyereségtől. Valódi nyereségünk: gyermekeink jövője. Ez a beruházás nem kötelesség, hanem kiváltságnak tekinthető ‒ mondta Tjurdenjev.

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy Szerbia az egészségügyet a legfontosabb prioritásai közé sorolja, és a szerb kormány által az egészségügyi rendszer javítására elkülönített forrásokat, a már meglévő klinikai központok és kórházak felújítása mellett a legkorszerűbb egészségügyi felszerelés vásárlására fordítja, de szem előtt tartják az egészségügyben dolgozók anyagi helyzetének javítását is, amely magasabb, mint bármely korábbi időszakban: ‒ Tudatában kell lennünk, hogy végső célunk elérése érdekében ‒ ami az ország minden állampolgára számára a legmagasabb színvonalú egészségügyi szolgálatot jelenti ‒ szükséges, hogy közösen, társadalomként, felelősségteljesen szolidárisak legyünk. Ennek értelmében a nagy és sikeres vállalatok óriási felelősséggel tartoznak a társadalomnak és a közösségnek. Egészségügyi miniszterként őszintén üdvözlöm az ilyen kezdeményezéseket, amelyekben a társadalmilag felelős vállalatok, mint amilyen a NIS, elkötelezettek az egészségügyi ellátás támogatásában Szerbia városaiban és településein, továbbá azon településeken, ahol működnek – emelte ki a miniszter.

Az elmúlt 11 évben a NIS 3,7 milliárd dinárt fektetett be társadalmilag felelős vállalkozásokba, és közel 100 millió dinárt a szerbiai egészségügyi intézményekbe.

Szenttamás polgármestere, Radivoj Paroški nem titkolta elégedettségét a NIS-szel való eddigi együttműködést, továbbá a partneri viszony további erősítését illetően: ‒ Szenttamás a kezdetektől fogva részt vesz az Együtt a közösségért projektumban, aminek köszönhetően eddig községünkbe több mint 50 millió dinár támogatás érkezett. De ez nem minden, ugyanis a vállalattal történő együttműködés még a múlt század 70-es éveiben kezdődött, amikor az akkor még Naftagas vállalat szakemberei geológiai vizsgálatokat folytattak a község területén. Mint később bebizonyosodott, a szenttamási határ igen gazdag és fontos kőolaj- és földgázlelőhely. Az Együtt a közösségért projektumon keresztül a NIS jelentősen hozzájárult az itt élők életszínvonalának javításához, az általunk kapott eszközöket pedig a szociális védelem, a kultúra, a sport, az oktatás és egyéb területek javítására ruháztuk be. Ugyancsak elégedettek vagyunk azzal, hogy a ma aláírt szerződés az egészségügyi ellátás minőségének javítására irányul – mondta a szenttamási polgármester. Kiemelte, a NIS-szel történő együttműködés más területeken is érezteti hatását a községben. Itt elsősorban az utak javítását és karbantartását kell említeni.

Az önkormányzatok képviselőivel folytatott konzultációs folyamatok, a program által közvetlenül érintett önkormányzatok és városok polgárai igényeinek vizsgálata során az egészségügyi intézmények állapota javításának szükségessége közös prioritássá vált. Az idei Együtt a közösségért pályázat keretében a nagyberuházások az egészségügyi intézmények infrastruktúrájának javítására, modern felszereléssel és munkaeszközzel való ellátására vonatkoznak. A projektum célja pedig, hogy jelentős mértékben hozzájáruljon az egészségügyi szolgáltatások javításához, elsősorban a gyermekek és fiatalok minőségesebb egészségügyi ellátásához.





P. L. (Fotó: G.D.)