Sport női röplabda

Szenttamas.rs

 

GYŐZELEMMEL ZÁRULT AZ ŐSZI BAJNOKI IDÉNY

 

Nagyon fontos győzelmet jegyzett az Elan Wolley női röplabda csapat az elmúlt szombaton, amikor 2016/2017-es bajnokság őszi idényének utolsó mérkőzésén hazai pályán 3:1 arányban legyőzték a Nova Pazova-i Mladost együttesét (20:25, 25:11, 26:24, 25:21).

A mérkőzés a szenttamási csapat számára rosszul kezdődött, bár a hazai közönség szurkolásának támogatásával folyamatosan 4-5 ponttal is vezettek, a hajrában alulmaradtak, és az első játszmát a vendégek könyvelték el. A második játszmában azonban már nem bíztak semmit a véletlenre a lányok, és meggyőző 25:11 arányban nyertek. A harmadik játékrészben azoban igazi drámai küzdelmet láthatott a számszámú közönség. A szenttamási csapat 22:18 arányban vezetett, és amikor már úgy tűnt, hogy megnyerik ezt a játszmát is, a vendégek 24:24-re egyenlítettek. Ennek ellenére is az Elan Wolley magabiztosan söpörte be a következő két adogatást, és 26:24-re győzött. Semmivel sem volt a könnyebb a negyedik játszma, ugyanis a vendégek mindvégig nem adták fel a küzdelmet. A szenttamási csapat nagyon nehezen, de kiváló játékkal ezt a játszmát is 25:21 arányban megnyerte, így lett összesítésben 3:1 a végeredmény.

Nagyon fontos három pontot szerzett a szenttamási fiatal női csapat, hiszen a II. Liga északi csoportjában, egy egyébként is nagyon erős mezőnyben már a kiesés határán álltak.

Az Elan Wolley eddigi mérlege: a 11 lejátszott mérkőzésből 3 győzelem és 8 vereség. A csapat így a táblázat 10. helyéről várja a tavaszi folytatást.

      Boško Popović, a női röplabda klub elnöke portálunknak adott értékelésében elmondta, még csak a „félidőnél” tart a csapat, és nagyon bízik abban, hogy tavaszra sokkal jobb teljesítményt nyújtanak a lányok: Amikor elindult a verseny ebben az egyébként is erős mezőnyben, teljesen tiszta képet kaptunk arról, hogy itt nincsennek gyenge csapatok, ennek ellenére is biztos vagyok abban, hogy a megfiatalított csapat, amelyben az átlagéletkor alig éri el a 16 évet, felveheti bárkivel a versenyt. Ha szem előtt tartjuk azt a tényt, hogy a kiválóan játszó Nikolina Popović feladó-ütő még csak 14 éves, és szinte az egész mérkőzést egyedül „kihúzta”, nincs aggodalomra ok, a lányok előtt fényes jövő áll – mondta a mérkőzést követően a klub elnöke. Hozzátette, az Elan Wolleynak két erőssége még Tanja Jojkić libero és Ana Bogojević csapatkapitány, akik Nenad Milović és Draganom Jokić tapasztalt edzőkkel együtt bebizonyították, hogy rövid idő alatt is lehet kiváló eredményeket felmutatni.

− Ugyancsak büszkén mondhatom, hogy az Elan Wolley Női Röplabda Klub néhány nappal ezelőtt ünnepelte fennálásának ötödik évfordulóját. Annak idején a nulláról indultunk, olyan kislányokkal, akik a hálót is alig érték el. Ez viszont, amit a mai mérkőzésen felmutattak, már egy komoly szakmai munka következménye. Mindez bizonyítéka annak, hogy a klubban a szakszerű munka mellett szakaszosan és tervszerűen dolgozunk, és arra törekszünk, hogy a már meglévő csapat mellé minőséges röplabda-utánpótlást biztosítsunk. A minőséges munka további bizonyítéka már a Szerb Vajdasági Röplabda Szövetségtől érkezett, akik egyértelműen kiálltak az ősz folyamán immár másodízben megrendezett Utcai Röplabda Torna (Street Wolleyball Srbobran) mellett, és felvették a hivatalos versenyek közé. Ezzel Szenttamás bekerült azon hat szerbiai község közé, amelyek már megkapták ezt az elismerést − nyilatkozta a klub elnöke.

Elmondta még, hogy a téli pihenő január 4-ig tart, amikor hivatalosan is megkezdődnek a tavaszi bajnokság előkészületei. A bajnokság pedig január 28-n folytatódik, ekkor a szenttamási röplabdázó lányok Bácspalánkán a Panonija együttesével mérkőznek a bajnoki pontokért.

Elan Woley

 

Paraczky László