Hírek

Szenttamas.rs

 

Július végén lesz az Öko-tábor Szenttamáson

A szenttamási Gyöngy, a Fejlődésben Lemaradt Személyek Egyesülete, 2016. július 25 – 29-ig a kiserdei stadion mögötti téren immár tizenegyedik alkalommal szervezi meg az igen nagy népszerűségnek örvendő Ökö-kamp táborát. Az idei mottó: Legyél öko-finom.

A tábor ezúttal is lakókörnyezetbe integrált elhelyezést nyújtó, széles szolgáltatási kínálattal rendelkező, az öngondoskodásra való képességre épülő és az azt fejlesztő szolgáltatási rendszer irányába történő elmozdulást hivatott szolgálni. A munkába az idén is bekapcsolódnak a fogyatékossággal élő emberek érdekképviseleti szervezetei, a helyi civil szervezetek, háttérintézmények, valamint a szolgáltatásokat fenntartók is. A résztvevők számára a tábor teljesen ingyenes.

Az egyesület pszichológusa, Zorica Paroški portálunknak elmondta, a fő hangsúly ezúttal is a különböző edukációs műhelymunkákon lesz, amelyeken keresztül a tábor vezetői a tolerancia és a másság elfogadására, a környezetükbe való minél zökkenőmentesebb beilleszkedésre és az önbizalom növelésére tanítják a tábor lakóit. A tarka, de érdekes foglalkozásokat közös reggeli torna, ebédszünet, szabadidő tevékenység és egyéb, a gyerekek számára érdekes dolog tarkítja majd. A tábor mindegyik napján vidéki egyesületek látogatására számítanak, a támogatóknak köszönhetően pedig a gyermekeknek biztosított az ebéd, uzsonna, továbbá a napi oda- és visszautazás.

A táborral kapcsolatban az érdeklődők minden bővebb felvilágosítást a Gyöngy egyesület helyiségeiben (Hajduk Veljko utca 85 sz.), illetve a 732-577-es telefonszámon kaphatnak. Jelentkezési határidő július 15-e.

 

P. L.