Hírek

Szenttamás.rs

 

 

Tisztújítás a Szenttamási Ökológiai Mozgalomban

 

Tisztújító közgyűlést tartott szombaton a Szenttamási Ökológiai Mozgalom, amelyen a vezetőség és a bizottsági tagok mellett jelen volt a Verbászi Ökológiai Mozgalom elnöke, Ratko Đurđevac, a Beljanska bara Polgárok Csoportjának elnöke, Aleksandar Jojkić, valamint Gojko Eremin, az óbecsei Agropromet vállalat tulajdonosa, amelynek termőföldjén gondot okoz(ott) a szabadkai úton lévő farmról eredő folyékon sertéstrágya.

Az ülésen először az új vezetőséget választották meg. A 2011-ben alakult szervezet eddigi elnöke, Toša Stanojev (81 éves) idős korára való tekintettel lemondott, helyére a jelenlévők egyhangúlag Dragan Kurjačkit választották meg azzal a kikötéssel, hogy Toša Stanojev az elkövetkező időszakban a mozgalom tiszteletbeli elnöke marad. Az elnökhelyettes Mirko Paroški, a titkár Sremčev Nestor, a műszaki igazgató pedig Adrijana Milošev lett. A jelenlévők ezt követően megválasztották az egyesület végrehajtó bizottságának tagjait, a sajtóképviselőt, határozat született a mozgalom portáljának kidolgozásáról, valamint egyhangúlag elfogadták a javaslatot, miszerint az idei évre a vezetőség számára a tagsági díj 500 dinár marad, a többi polgár számára pedig ingyenes.

A szombati ülésen beszámoló hangzott el a polgármesterrel való találkozásról és a polgármesteri hivatalban folytatott megbeszélésekről, külön bizottságok alakultak a már ismert környezetszennyezők további tevékenyéségének nyomon követésére, továbbá határoztatot fogadtak el a környezetvédelemmel kapcsolatos pályázatok követésére.





 

P. L.

szenttamas.rs