Hírek

Szenttamas.rs

 

Az Öko-kamp táborban járt a szenttamási polgármester

 

A szenttamási Gyöngy, a  Fejlődésben Elmaradt Személyek Egyesülete 2017. július 24‒28-ig a kiserdei stadion mögötti téren immár tizenkettedik alkalommal szervezi meg a nagy népszerűségnek örvendő Ökö-kamp nevű táborát. A Legyél öko-finom elnevezés alatt folyó tábort kedden meglátogatta a Radivoj Paroški polgármester, továbbá dr. Ilija Gazepov a községi tanács egészségügyi tanácsosa, akik a szervezők és a volontőrök mellett a résztvevőkkel is elbeszélgettek. A mintegy egyórás, teljesen protokollmentes beszélgetés központi témája a fejlődésben elmaradt személyek támogatása, a velük foglalkozó szakemberek biztosítása, továbbá a társadalom rájuk irányuló figyelmének felkeltése volt. Mint elhangzott, mindhárom területen továbbra is dolgozni kell, hiszen csakis így biztosítható a fejlődésben elmaradt személyekkel való folyamatos foglakozás és törődés biztosítása.

‒ Az önkormányzat támogatja a Gyöngy egyesület munkáját, mert ez a szervezet humanitárius tevékenységével felkarolja a különleges bánásmódot igénylő személyeket és mindazokat, akiknek ilyen segítségre szükségük van. Minden elismerésem a Gyöngy egyesületnek az igyekezetért és az eddigi munkáért, hiszen az alapfeladatok mellett rendszeresen pályáznak a különböző tartományi és köztársasági alapokhoz és intézményekhez, ami egyúttal ezt is bizonyítja, hogy ezen a téren az egyik legerősebb szervezet községünkben – mondta a polgármester.
Kiemelte, az önkormányzat idén mintegy 22 millió dinárt különít el szociális juttatásokra, a Gyöngy egyesület pedig 6,8 millió dinárt valósít meg a különböző pályázatokon: ‒ Fontos megemlíteni, hogy az egyesület volt a kezdeményezője a sérült gyermekek napközis projektumának, amely segítségével a gyermekeknek az egésznapos benttartózkodását biztosítják. Ez egy óriási döntés volt, és bebizonyosodott, hogy szükség van rá, hiszen a mai napig működik – mondta a polgármester.
‒ Szerintem a legfontosabb az, hogy  a gyerekek elégedettek a táborral, örömmel jönnek ide, látjuk a mosolyta az arcukon, amit a közös játék és a társalgás csak fokozhat. Örülök annak is, hogy a sérült gyermekeken kívül itt vannak egészséges barátaik és a más szervezetekből érkezett gyermekek is. Ilyen módon egyszerűen megszűnnek az egykor kifejezetten jelen lévő előítéletek. Szenttamásnak jó hozzáállása van a segítségre szoruló gyermekekhez, amit ez a tábor is bizonyít – hangsúlyozta Radivoj Paroški polgármester. Egyúttal köszönetet mondott az önkénteseknek és minden jóakaratú embernek, aki bármilyen módon hozzájárul a tábor működéséhez.

Dr. Ilija Gazepov, a községi tanács tagja a látogatást követően ugyancsak elégedettségét fejezte ki a kiserdei táborban zajló zsongást és pozitív hozzáállást illetően, és megjegyezte, szeretné, ha ez egész évben működne. Ugyanakkor felhívta a táborlakók és minden érdeklődő figyelmét, hogy pénteken délelőtt 9 órától a Kék Kör aktivistái ingyenes egészségügyi ellenőrzéseket végeznek.



Paraczky László