Közérdekű

Szenttamas.rs

Októberi Díjakat adtak át Szenttamás Napján

              Szenttamás Napjárn  a város felszabadulására emlékeztek szombaton, október 19-én a szenttamási községi képviselő testület tanácstermében. Az ünnepség a szerb himnusszal kezdődött, majd a vendégeket a KKT elnöke, Željko Bogojević köszöntötte. Őt követően a polgármester, Mladenović Zoran mondott ünnepi beszédet, amelyben kiemelte, 10 év után újra a város felszabadulásának napjára emlékezünk, de ezentúl ezen a napon adják át az Októberi Díjakat és köszönőleveleket mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak az itt élő polgárok és közösségünk előrehaladásához, a jobb életkörülmények megteremtéséhez, és sokat tettek városunk hírnevének növelése érdekében.

községi elnök és a kórus

-– Mielőtt hozzákezdtünk a díjazottak listájának az összeállításához, kikértük a község vállalatainak és intézményeinek a véleményét is, és próbáltuk kizárni a politikát, a párthovatartozást. A realitásra fókuszáltunk, és arra, hogy az Októberi Díjak olyan személyek kezébe kerüljenek, akik mögött komoly eredmények, valamint hosszantartó munka áll. Hiszem azt, hogy ez sikerült, és ma két igazán kimagasló szakember kapja meg a rangos elismerést. Igazán magasra emeltük a mércét egyúttal bizonyíték arra is, hogy rajtuk kívül még olyan emberek kapnak köszönőlevelet, akik munkájukkal és saját szakterületükön elért eredményeikkel hozzájárultak városunk  hírnevének megalapozásához – nyilatkozta  Mladenović Zoran. A polgármester ezután elmondta, hogy mi mindent tett az önkormányzat az elmúlt időszakban, milyen konkrét terveket sikerült megvalósítaniuk, és melyek azok a munkálatok, amelyek folyamatban vannak illetve a közeljövőben várhatóak a község területén. 

októberi díjasok

A beszámoló után átadták az idei év Októberi Díjait. A község legmagasabb elismerését dr. Letić Ljubomir, a biotechnológiai tudományok doktora és dr. Nićin Svetozar, sebész szakorvos érdemelte ki. A város díszpolgárává Luciano Valaguzzát  választották, aki Lombardia észak-olaszországi régió városai asszociációjának az elnöke, és sokat tett azért, hogy községünket Olaszországban és Európában jobban megismerjék.

köszönőlevelet kaptak

A szombati díszülésen eddigi munkájáért és kimagasló eredményeiért köszönőlevelet kapott a turjai Kolbászfesztivál Egyesület, dr. Árpás Károly, Szegeden élő tudós tanár, író és műfordító, Papp Albert szenttamási maratonfutó, Ubornyi Ferenc önkéntes véradó, aki 141 alkalommal adott vért, Ljiljana Grujić nádaljai sportoló, Szarvas Péter katolikus plébános és Mirko Šipka pravoszláv atya, továbbá a Canada OIL multinacionális cég, amelynek köszönhetően a leghosszabb turjai kolbász bekerült a Guinness rekordok könyvébe.

ők is köszönőlevelet kaptak

Az október 19-i díjátadás ünnepi hangulatának kialakításához a helyi Vuk Karadžić Általános Iskola diákjai és énekkara is hozzájárultak.

Paraczky László, 2013-10-20