Gyereksereg a Gion Nándor Emlékházban

Szenttamas.rs

 

Gyereksereg a Gion Nándor Emlékházban

           A Gion Nándor Irodalmi Tábor résztvevői az elmúlt héten  – immár harmadik éve – újra ellátogattak az író szenttamási szülőházába, ahol a délután folyamán különböző foglalkozások várták őket.
– A tábor célja a diákok olvasásra ösztönzése és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése – nyilatkozta a szenttamas.rs hírportálnak az ürményházi Doszitej Obradovity Általános Iskola magyartanárnője ,Viola Lujza, aki a lelkes olvasósereg kísérőjeként érkezett Szenttamásra. Tőle hallottuk azt is,hogy  az idén nyáron két tábor zajlott párhuzamosan Gion Nándornak, a vajdasági magyar irodalom meghatározó alakjának az emlékére a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében. – A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete harmadik éve szervezte meg a Gion Nándor Olvasási Versenyt, ahol az általános iskolák felsős tanulói versenyeznek csapatversenyben. El kell olvasni egy bizonyos számú könyvet, de választható könyvek is vannak. Akik az olvasási versenyen jó helyezést érnek el, azok vagy nyári tábort, vagy a Gion olvasási tábort nyerik, amelyet Újvidéken tartunk az Apáczai diákotthonban. Ma az általános iskolások második, harmadik, negyedik és ötödik helyezetet elért díjazottjaival jöttünk Szenttamásra, az első helyezettek pedig magyarországi nyaralást kaptak ajándékba az elért eredményükért.  Az idéntől már a középiskolások számára is van ilyen olvasási verseny, a legjobbak az Apáczai diákotthon fiúkollégiumában táboroznak, és ők is eljöttek a szenttamási emlékházba. Az olvasási verseny megálmodója Kollár Mária nyugalmazott magyartanárnő, a Gion olvasási tábort pedig jómagam vezetem, ezúttal  Bridza Ildikó és Nagy Nikoletta segítségével. A középiskolásoknál viszont Vikor Györgyi tanárnő vezette az olvasási versenyt és a tábort is – nyilatkozta Viola Lujza, és hozzátette, olyan  benyomása van, hogy a gyerekek közül, akiben csak volt egy kicsi olvasási hajlam, azok nagyon rákaptak, mert nem csak Gion Nándort kell olvasni, hanem természetesen másokat is. Egy tíz könyvet tartalmazó listáról kell kiválasztani és elolvasni hat könyvet, világirodalmat, magyar irodalmat egyaránt, és ezt a listát közösen állítják össze a kolléganőkkel.
– A gyerekek nagyon szeretik ezt a versenyt, és már az iskolaév végén kérték, adjuk meg nekik, a következő iskolaévre melyik könyveket kell elolvasniuk, hogy időben be tudják szerezni őket. Személy szerint úgy gondolom, hogy  a  jövőben a magyartanárnőknek sokat fog segíteni ez a módszer, és hogy többet olvasnak majd a  gyerekek, nem pedig csak számítógépeznek – mondta a tanárnő.
A gyerekek, miután megnézték az emlékház kiállítását, kölönböző foglalkozásokkal, játékosan töltötték a csütörtöki délutánt – mondta a látogatás végén a házigazdák nevében  Drobnyik Aranka, szenttamási magyartanárnő. Először is egy kérdőívet töltöttek ki a  múzeumban látottakkal kapcsolatban, majd a Gion-regényekben található figurákkal és szereplőkkel kapcsolatos érdekességekkel és az ezekhez kapcsolódó kérdésekkel az udvarban folytatódott a társalgás: – Az idén a  gyerekek Gion Nándor Sortűz egy fekete bivalyért, illetve a Virágos Katona című műveit olvasták, és úgy gondolom, nagy élmény számukra az, hogy a könyvekben olvasott dolgokat itt személyesen is megtapasztalhatták. Egy sétát is programba iktattunk, amely során ellátogattunk a Gion-regények helyszíneire, és olyan érzésem van, hogy a gyerekek, amellett hogy élvezték az egészet, nagyon sokat tanultak is belőle. Biztos vagyok benne, hogy ma olyan dolgokat is megjegyeztek, amelyekre egyébként talán fel sem figyeltek volna. Több olyan visszajelzés érkezett, hogy nagyon élvezték az itt töltött időt, ennek pedig különösen örülünk – mondta Drobnyik Aranka.
A szervezők jövőre még változatosabb foglalkozásokkal várják majd a fiatal olvasókat. Az olvasási versenyt a 2013/14-es iskolaévben ismét a kibővített formában hirdetik meg, így a kisdiákok mellett újra várják a középiskolás korosztályt is az olvasást népszerűsítő rendezvényeken.


Paraczky László, Szenttamás, 2013-07-29