Hírek

Szenttamas.rs

 

Negyven helyi önkormányzatban teszik hatékonyabbá a vagyonadó megfizettetését

  

Szenttamás egyike annak a 40 községnek, ahol svájci támogatással hatékonyabbá teszik az adóhatóság munkáját annak érdekében, hogy véget vessenek az adóelkerülésnek. Az ingatlanadó reformjáról szóló szándéknyilatkozatot Branko Ružić közigazgatási és helyi önkormányzati miniszter, Dušan Vujović pénzügyminiszter és Philippe Guex svájci nagykövet írta alá, a projektum célja pedig új eljárással lehetővé tenni a nyilvántartott ingatlanok számának folyamatos frissítét, és növelni az adó beszedésének a hatékonyságát.

Szenttamáson a lakosság számát tekintve négy összeíró bizottságot hoztak létre, melyek feladata, hogy az elkövetkező hat hónapban a terepen frissítsék az ingatlanokra vonatkozó adatbázisokat, azaz nyilvántartásba vegyék az összes adóköteles ingatlant.

Radivoj Paroški polgármester a munkával kapcsolatban elmondta, a projektum lehetővé teszi, hogy mindazok a polgárok, akik valamilyen oknál fogva ezidáig nem jelentették be adóköteles ingatlanjaikat (amelyeket vásároltak, ajándékba kaptak, örököltek stb.) most erre lehetőséget kapnak: ‒ Az adóbevallási űrlapok kitöltéséhez az adóköteles polgároknak elő kell készíteniük a megfelelő dokumentációt, pl. az adásvételi vagy ajándékozási szerződést, az örökösödési végzést, a kataszteri bejegyzésről szóló végzést, az ingatlan átírásáról szóló jegyzéket vagy egyéb, az adóbevallás kitöltéséhez megfelelő dokumentumot. Az összeírást végző, azaz az erre felhatalmazott személyek igazolvánnyal rendelkeznek. Az ingatlan utáni adózás minden önkormányzati egység saját bevétele, ami annyit jelent, hogy a polgárok által befizetett adó a községben marad, emiatt fontos, hogy mindannyian befizessék – emelte ki a polgármester. Hozzátette, Szenttamás község terültén az utolsó ingatlan-nyilvántartást 1992-ben végezték.

 

P. L.