Hírek

Szenttamas.rs

 

Óriásplakátokon a legjobb diákok

 

Szenttamás az idén újra bekapcsolódik a Tanulok, tudok, tehát értékes vagyok elnevezésű projektumba, amely azon fiatalok médiatámogatásáról szól, akik jelentős eredményeket értek el tanulmányaikban. A projektumba az idén Vajdaság területéről hét község kapcsolódott be, Szenttamás mellett Újvidék,Temerin, Karlóca, Bácspetrőc és Zsablya.
A projektumot ezúttal is az újvidéki Társadalmi Felelősségvállalás Egyesület valósítja meg a tartományi kormány és a felsorolt települések önkormányzatainak támogatásával.
Az egyesület képviselője az elmúlt héten találkozott Szenttamás polgármesterével, Radivoj Paroškival, aki a részleteket ismertetve kiemelte, a jelenlegi hatalom kiemelt figyelmet szentel az oktatási intézményekbe való beruházásokra és a fiatalokra: ‒ A projektum mindenképpen élvezi az önkormányzat támogatását, hiszen a jövő generációjának legjobbjaira hívja fel a figyelmet. Ezek a diákok bebizonyították, nagyon fontos érték a társadalom számára a tanulás, a munka, a szorgalom és az odaadás. Továbbra is ezen az úton kell haladniuk a fiataloknak – emelte ki a polgármester. Ugyanakkor elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy immár második éve a község polgárai az óriásplakátokon láthatják a legjobb diákokat. Kiemelte, nagyon fontos bátorítani ezeket a tanulókat, ami a többiekre is ösztönzően hat, vagyis hogy még szorgalmasabban tanuljanak és ügyesebbek legyenek.
A projektumban olyan tanulók vesznek részt, akik a köztársasági és a nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el a tudományok és a művészetek területén a 2016/17-es tanévben.
A Társadalmi Felelősségvállalás Egyesület elnöke, Aleksandar Savanović a megbeszélést követően kifejtette, miután zöld fényt kapott az önkormányzattól, október második felétől két szenttamási diák is szerepel a legjobbak listáján, mégpedig a Vuk Karadžić Általános Iskolából és a Svetozar Miletić Gimnáziumból.



P. L.