Hírek

Szenttamas.rs

 

Orosházi diákok Montenegróban

 

Szenttamás Község az idén nyolcadik alkalommal ajánlotta fel testvérvárosa, Orosháza legeredményesebb diákjainak a montenegrói nyaralás lehetőségét

 

Orosháza hat iskolájának nyolc tagintézményéből összesen tizennyolc tanuló vesz részt a sutomorei (Montenegró) kiránduláson július 1‒10. között. A gyerekek példás magatartásuk, kiemelkedő tanulmányi, sport- és művészeti eredményeik vagy közösségi munkájuk jutalmaként tölthetnek el feledhetetlen napokat a tenger partján. Közülük többen nemcsak egy területen jeleskedtek: szerteágazó érdeklődésüknek köszönhetően számos országos, megyei tanulmányi és sportverseny sikeres résztvevői voltak, miközben örömmel zenéltek, vagy éppen önzetlen közösségi munkát végeztek iskolájuknak és tágabb környezetüknek.
A diákok a megérkezést követő önfeledt első fürdőzés után hegyet másztak, hogy a helyi várromokat láthassák, és ismerkedtek az Adriai-tenger partján lévő kis település, Sutomore kikapcsolódást nyújtó lehetőségeivel. A további programokon az orosházi önkormányzat által biztosított buszos kiránduláson ellátogatnak Kotor festői óvárosába, illetve hajókiránduláson ismerkednek Budva nevezetességeivel.
A szenttamási gyerekek az eddigi csereprogram segítségével augusztusban érkeznek Orosházára. Remélhetőleg ez a kapcsolat sokáig gyümölcsözik, elősegítve a két település szorosabb együttműködését.


(A csoportfénykép az orosháziak Kotorban tett látogatásán készült.)



szenttamas.rs