Hírek

Szenttamas.rs

 

Népzene tömény mennyiségben

Megközelítőleg két hónapja ülésezik Szenttamáson az egyik legnagyobb vajdasági népzenei rendezvény, az Őseink zenéje szervezőbizottsága. A hetente szervezett összejöveteleken már össszeállt a teljes program, ismert a fellépők névsora és a kísérőrendezvények időpontja is. A sorrendben 14. Őseink zenéje rendezvényre 2016. január 16-án 19 órától kerül sor a szenttamási sportcsarnokban. Az eddigiektől eltérően a program délutáni valamit esti különműsorokkal bővült. Délután kézimunka-kiállítás és az ezzel kapcsolatos szakelőadások, 17 órától pedig Borudvar, gyermekprogramok, valamint kézműves termékek várják az érdeklődőket, a népzene kedvelőit és a szórakozni vágyókat. A rendezvény egyik főszervezője, Kiss Csaba elmondta, a szervezők ezúttal is mindent beleadnak, hogy a helyi és a vidéki és külföldről érkező vendégek is jól érezzék magukat. Külön kiemelte, magyar népzene ezúttal is tömény mennyiségben várható, a jó hangulatról pedig ezúttal újra vajdasági zenekarok gondoskodnak. Az idén újra vajdasági zenészek fognak szerepelni, mondjuk az utolsó három évben nem ők domináltak, most viszont csak vajdasági zenészek lépnek fel a műsorban.

Az esti koncert másfél órás lesz, sok sok népzenével és ismerős zenekarokkal  mondta portálunknak Brasnyó Antal szenttamási népzenész, aki a műsor zenei részével van megbízva. Kiemelte, külön erre az alkalomra összeállt egy vajdasági nagyzenekar, akik pontosan tudják, hogyan kell jó hangulatot teremteni a közönség előtt és a koncert utáni táncházban:

Lesz egy összeállítás, amelyben egy nagy zenekar fog kísérni engem, vagy néha én őket. Benne van a Csalóka, a „Juhászok”, a Fokos zenekar, ezen kívül Szabó Árpád meg Sterbik László. Lesz sok hegedű, brácsa, bőgő és egy cimbalom. Ami a fontos, hogy nekem személy szerint ez az első olyan alkalom, amikor nagy zenekarral zenélhetek együtt úgy, hogy nótákat rakok össze, és közben a zenész kollégák kísérnek. Ez számomra újdonság, amit most fogok majd kipróbálni.

A sorrendben 14. Őseink zenéje tehát újra kiváló szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget nyújt 2016. január 16-án mindazoknak, aki ellátogatnak a szenttamási sportcsarnokba. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Szervező bizottság

Plakát 2. változat

Paraczky László